kapubanner for mobile

Minimum másfél millióba kerül, ha valaki pilóta akar lenni

Minimum egy-másfél millió forinttal kell számolnia annak, aki repülőgépet szeretne vezetni. Évente néhány százan szerzik meg a megfelelő jogosítást, a folyamat legalább fél évet igényel - cikkezik a Népszabadság.

A lap cikkébőlkiderül: jogosítványt már egymillió, míg repülőgép vezetésére jogosító engedélyt mintegy 1,7 millió forintért lehet szerezni.

Az országban körülbelül tíz iskola foglalkozik oktatással, száz és kétszáz közé tehető évente az "újonc" pilóták száma a magyar légtérben. Az ár és a minőség azonban komoly szórásban van, a hazai repülősök mindenkinek azt ajánlják, hogy olcsó iskolával semmiképp se kezdjen.

A legtöbben Cessna 150 típuson tanulnak, nem feltétlenül azért, mert később is ezzel akarnak repülni: lehet, hogy valaki gyorsabb vagy nagyobb gépre vágyik. A C150 viszont a legolcsóbb és a legelterjedtebb kiképzőgép, s néhány órás átképzést vesz igénybe, ha valaki más típuson szeretne repülni.

A gyakorlat előtt egy sor feltételt kell teljesítenie a növendéknek. Motoros magánpilóta-szakszolgálati engedélyt (PPL) az kaphat, aki elmúlt 17 éves, megfelelt az orvosi vizsgálaton, van erkölcsi bizonyítványa és elvégzi a megfelelő képzéseket.

A Magyarországon megszerzett jogosítás ugyanakkor - mivel a légügyi hatóság még nem EU-kompatibilis - nem használható korlátozás nélkül az EU-országokban. A privát engedély viszonylag kis adminisztráció mellett elfogadtatható más országokban is, a kereskedelmi jogosítás esetében ez szinte lehetetlen: ahhoz, hogy egy pilóta dolgozhasson is magyar vizsgája mellett, külön tanfolyamot kell elvégeznie az adott országban - olvasható a Népszabadságban.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk