kapubanner for mobile

Mit ajánl Brüsszel a foglalkoztatás terén?

Szerdán tette közzé gazdasági ajánlásait az Európai Bizottság. A növekedés érdekében a foglalkoztatás bővítését, közmunka helyett az aktív munkaerő-piaci intézkedések finanszírozását javasolta 2015-16-ra a brüsszeli testület Magyarországnak, írja a Napi.hu.

images

Az ajánlások az egyes országok helyzetéről készített részletes elemzéseken alapulnak, hangsúlyozta az Európai Bizottság, és a tagállamokkal folytatott párbeszéd után készültek el.

A foglalkoztatás számaival kapcsolatban azt állapítja meg a dokumentum, hogy bár a helyzet összességében javult, a 2011 óta működő közmunkaprogram komoly nehézségeket jelent, mert nem segíti a munkanélküliek nyílt munkaerőpiacra történő visszatérését, és torzítja a munkaerőpiac működését is.

A rendszer finanszírozásának költsége négy év alatt megnégyszereződött, és 2018-ig a tervek szerint még megduplázódna, elszívva ezzel a forrásokat az ennél sokkal hatékonyabbnak bizonyuló aktív munkaerő-piaci eszközöktől (pl. képzések). A programból való eredményes kilépés aránya 13,8 százalékos volt 2014 első felében, ami arra utal, hogy a rendszer nem szolgálja kellő hatékonysággal a munkanélküliek visszavezetését a munka világába.

Valamint miközben az ú munkahely megtalálása ma Magyarországon több mint egy év a három hónapig folyósított munkanélküli ellátás időtartama ezzel nincs összhangban. A szegénység mértékét, főleg a romák és a gyerekek körében a Bizottság még mindig magasnak tartja.

Az EB azt javasolja, hogy Magyarország csökkentse az alacsony jövedelműek adóterheit, az adócsalás elleni küzdelem folytatását, adóbeszedés hatékonyságának javítását.

A közfoglalkoztatásra fordított költségvetési forrásokat irányítsa át olyan aktív munkaerő-piaci intézkedések megvalósítására, amelyek elősegítik az elsődleges munkaerőpiacra történő visszatérést, integrálást. Az EB szerint javítani kell továbbá a szociális támogatások és a munkanélküli juttatások megfelelő szintjének és fedezetének biztosításán.

Napi.hu
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kuruzsló orvosokat fogtak Zalában

A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk

Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk