kapubanner for mobile
fiatal 

200 milliárd forint a fiatalok munkahelyteremtésére

A 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési időszakban Magyarország a foglalkoztatási célokra rendelkezésére álló 600 milliárd forint egyharmadát a 15-24 éves fiatalok munkaerő-piaci helyzetének javítására szeretné fordítani, és ezzel mintegy 150 ezer fiatal munkába állását segíti majd - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára Budapesten.

Lökés kell a fiatal munkanélküliség leküzdéséért


Őry Csaba néppárti európai parlamenti képviselő elmondta: a 28 tagállam számára 6 milliárd euró áll rendelkezésre az Ifjúsági Garancia program keretében, és ezt az összeget a 7 éves időszak első részében lehet felhasználni, "lökésre" van ugyanis szükség, hogy meginduljon a fiatalok foglalkoztatása. Kiemelte: az utóbbi években a foglalkoztatás területén elért magyar eredmények követendő példát jelentenek a többi uniós ország számára is.


Első munkahely garancia: 16 ezer fiatalt vettek fel


Czomba Sándor kitért arra is, hogy bár 2010 augusztusa óta folyamatosan emelkedik a foglalkoztatottság a teljes népesség körében, a fiataloknál 2012 nyaráig csökkent vagy stagnált. A kormány ekkor döntött az Első munkahely garancia program elindításáról, amelynek keretében az utóbbi csaknem 2 évben több mint 16 ezer pályakezdő fiatal találta meg elsősorban az elsődleges munkaerőpiacon a munkahelyét. Ezenkívül a Munkahelyvédelmi Akció keretében nyújtott kedvezmények is segítették a fiatalok elhelyezkedését - fűzte hozzá az államtitkár. (MTI)


2014. február 7.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek