kapubanner for mobile

251 ezer forint béren kívül - cafeteria 2013

Átlagosan mintegy 251 ezer forintos éves keretösszeget biztosítanak a gazdasági társaságok béren kívüli juttatás céljára 2013-ban - derül ki a DEVISE Hungary és a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. közös felméréséből.

Míg a munkáltatók 42 százaléka 2012-ben és 2013-ban is ugyanolyan keretösszeggel nyújt béren kívüli juttatást, 16 százalékuknál korábban nem volt, és ezután sem lesz ilyen lehetőség.A válaszadók 11 százaléka az idén növeli az eddigi keretösszeget, 2 százaléka csökkenti, 3 százaléka pedig megszünteti a juttatásokat.


A közleményben idézik Dara Pétert, a DEVISE Hungary ügyvezetőjét, aki elmondta: miközben a munkáltatók 61 százaléka már biztosan tudja, hogy milyen béren kívüli juttatásokat ad az idén, ötödük még nem döntött arról, hogy lesz-e béremelés, vagy ad-e a munkavállalók számára cafeteriát.


Az érintettek eddig is több cafeteriaelemből tudtak választani, ennek köre azonban bővült. Kocsmár Kornél, a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: az étkezési Erzsébet-utalvány mellett január 15-től további háromféle - ajándék, iskolai és szabadidő - utalványt is adhatnak dolgozóiknak, ráadásul 2013-tól az Étkezési Erzsébet-utalvány 8000 forint havi - kedvezményes adózású - keretösszegben adható. Az utalvány ennél nagyobb összegben is adható, de a 8000 forintos keretösszeg felett nagyobb az adóteher - áll a közleményben.


A többséget az olcsóbb költség motiválja


Péter kiemelte, hogy a felmérésben részt vevő - a hazai foglalkoztatottak közel 10 százalékát alkalmazó - szervezetek közül azok, amelyek az idén béren kívüli juttatást adnak munkavállalóiknak, 66 százalékban azért teszik, mert kevesebbe kerül, mint a bérként történő kifizetés. 55 százalékuk a munkavállalók szokásait és elvárásait is szem előtt tartja. A kutatás érdekessége, hogy motivációs eszközként - amely eredetileg a cafeteria legfőbb célja volt - csak harmadik helyen veszik számításba.


A felmérésbe 584 munkáltatót vontak be az ország minden részéből, minden szektorából, a kis vállalkozásoktól a legnagyobb hazai szervezetekig - áll a közleményben (MTI).


2013. január 11.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk