Adómentesen fizetheti a munkaadó a végtörlesztést
Újabb segítség a devizahiteleseknek, hogy a munkaadók 7,5 millió forintig adómentes támogatást adhatnak dolgozóiknak a rögzített árfolyamú végtörlesztésre - közölte a Fidesz szóvivője, utalva az Országgyűlés erről szóló hétfői döntésére.
A pénzt közvetlenül a hitelező bank számlájára kell utalnia a munkáltatónak - közölte, hozzáfűzve, hogy ha valaki már végtörlesztett, akkor is kérheti a munkáltatójától az adómentes támogatást. Ebben az esetben - megegyezés esetén és a szükséges iratok bemutatása után - a munkavállaló megkapná a pénzt a foglalkoztatójától.
A szóvivő szerint a munkaadóknak is érdekük, hogy segítsék munkavállalóikat "a devizaadósság csapdájából való kiszabadulásban", hiszen "nyilván teljesen másképp dolgozik egy ember, akit nem nyomaszt az, hogyan fogja törleszteni a részleteket". Selmeczi Gabriella egyúttal arra biztatta az embereket, hogy keressék meg munkáltatójukat, és éljenek az adómentes támogatás lehetőségével.
Hangsúlyozta, hogy a végtörlesztés szabályai egyébként nem változnak, ugyanúgy az év végéig kell bejelenteni az igényt, és 2012. február végéig kell teljesíteni. Kérdésre megjegyezte, jelenleg nincs tervben kezdeményezés a határidők kitolására.
Arra, hogy az adómentesség mind a munkáltatóra, mind pedig a munkavállalóra vonatkozik-e, a Fidesz szóvivője azt válaszolta: ha a 7,5 millió forintot vagy az az alatti összeget megkapja a dolgozó a munkaadójától, akkor azt a támogatást nem terheli adó - írja az MTI.
2011. november 25.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Íme 40 megbízható munkaadó 11 hónapja
- Borúsan látják a jövőt a magyar munkavállalók 1 éve
- Itt van 20 cég, ezek a top munkaadói díj nyertesei 1 éve
- Ez Magyarország tíz legjobb munkáltatója a dolgozók szerint 1 éve
- Elképesztően nőtt a takarítócég létszáma: már több mint 13 ezren vannak 2 éve
- Megbízható Munkaadó díjat nyert a Rossmann 2 éve
- Itt van Magyarország 37 megbízható munkaadója 2 éve
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 2 éve
- Mit tud Debrecen? 2 éve
- Ezek a cégek nyerték el a legjobb munkáltatói minősítést 2 éve
- Elindult Az Év Felelős Foglalkoztatója pályázat 3 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?