Állásügynökök bevetésen
Közel 350 álláshelyet tártak fel januárban az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) úgynevezett állásügynök projektje keretében – mondta Lőrincz Leó, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) főosztályvezetője.
A programtól azt várják, hogy az állásügynökök 2010-ben körülbelül 3300 üres álláshelyet tárnak majd fel. A projekt célja olyan mobil állásügynökök munkába állítása, akik bekapcsolódva az állami munkaügyi szervezet tevékenységébe megfelelő információval és technikai háttérrel rendelkeznek ahhoz, hogy a munkaerőpiaci igények és lehetőségek összehangolásában aktívan részt vegyenek.
Főleg szakmunkás állásokat találtak
A program ideje alatt az állásügynökök több olyan munkáltatót keresnek meg, akik jelenleg vagy a közeljövőben létszámbővítést, vagy csak munkahely-megőrzést terveznek. Az állásügynökök arra törekednek, hogy minél több munkaadó ismerje meg és céltudatosan használja fel a kapott munkaerőpiaci információkat, és a munkáltatók - a jogszabályok által meghatározott munkaerő-igénybejelentésen túl - javítsák a foglalkoztatást.
Lőrincz Leó elmondta, hogy a januárban feltárt 337 üres álláshelyből 125 szakmunkás, 79 betanított munkás, 53 segédmunkás, 43 ügyintéző, 22 ügyviteli és 15 vezetői munkakör. Ezek az álláshelyek már megjelentek az ÁFSZ rendszerében az álláskeresők számára felajánlható üres álláshelyek között - tudósít az MTI.
2010. február 22.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?