Biztosítás munkanélküliségre: akár 250 ezer Ft
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat120 ezer forintról 250 ezer forintra nőtt a munkanélküliségi biztosítás felső korlátja a biztositas.hu-nál. Felsőfokú végzettség esetén ehhez körülbelül havi 6 ezer forintos biztosítási díjat kell fizetni - derül ki a cég közleményéből.
Szerződéskötés: a cég állapota lesz döntő
Ezzel párhuzamosan - a növekvő piaci verseny következtében - csökken a munkanélküliségi biztosítások fizetendő havi díja. A cég közleménye szerint valószínűleg kevesebb lesz az elutasított kérelem. Míg korábban a munkaadó cég mellett a munkavállaló személye, lakhelye, végzettsége is a kockázat elbírálás tárgyát képezte (például negatívumnak számított az alacsony végzettség, a magas munkanélküliségi rátával bíró lakhely), addig a jövőben valószínűleg kisebb hangsúlyt kap maga a munkavállaló személye. Az őt foglalkoztató cég állapota (csődhelyzet, várható leépítések) továbbra is fontos szempont marad.
Akik nem köthetnek
A közlemény kiemeli, hogy míg a vállalkozók, a heti 30 óránál kevesebbet dolgozók, a nyugdíjasok és a gyesen lévők minden társaságnál kizártak, addig a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését már eltérően kezelik az egyes biztosítótársaságok. További különbség lehet még, hogy az egyes társaságok eltérően kezelik azokat, akik még nem-, illetve azokat, akik korábban már voltak munkanélküliek.
2009. július 1.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?