kapubanner for mobile
Bosch 

Bővülést tervez a Bosch, állásbörzéken toboroz

Létszámbővítést tervez az idén két miskolci gyárában, Hatvanban és Budapesten is a Bosch cégcsoport, amely több állásbörzén is várja az érdeklődőket a következő hónapokban.

Két hónapon át állásbörzéket járnak


A Bosch közel maximális kapacitáson működő hatvani gyárában a hatékonyság növelése érdekében kisebb átszervezés is lesz, amelynek köszönhetően 2014-ben is nő az itt dolgozók száma. Emellett a Budapesti Fejlesztési Központ dinamikus, több éve tartó fejlődése is további létszámbővülést feltételez: a kutatóközpont munkatársai közé hamarosan megérkezik az 1000. fejlesztőmérnök - olvasható a közleményben. A Bosch a következő bő két hónapban több állásbörzén is jelen lesz, hogy munkatársakat toborozzon és információt nyújtson az érdeklődőknek – idézi a közlemény Nagy Anikót, a magyarországi Bosch csoport országos humán erőforrás igazgatóját.


2014. február 10.

  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek