Megjelent: 1 éve

Csütörtök-péntek: újra HVG Állásbörze

Március 24-25-én rendezik a tavaszi HVG Állásbörzét. Több mint 150 kiállító, 1 700-nál is több állásajánlat és várhatóan 10 ezer álláskereső. Néhány szám a budapesti Syma Rendezvényközpontban tartandó karrierfórumról. Hajdú Csongort, a börze főszervezőjét kérdeztük a rendezvény újdonságairól, álláskeresői hasznáról és a keresett szakemberekről.

A legfontosabb különbség, hogy a HVG Állásbörzén elsősorban nem alsóéves diákokat keresnek a munkaadók, hanem a közvetlenül végzés előtt álló hallgatóktól a több éves vezetői tapasztalattal rendelkező szakemberekig tartó széles álláskínálat jelenik meg, bár gyakornokoknak szóló ajánlatok is szép számmal előfordulnak. Mivel a HVG Állásbörzének egy egyetemi épület vagy kollégium helyett egy profi rendezvénycsarnok ad helyet, a kiállítók sokkal látványosabban és hatékonyabban tudnak bemutatkozni, a munkaadói arculatépítésnek csak a pénzügyi lehetőségek szabnak határt, és ami a legfontosabb: a két órájuk között a rendezvényen gyorsan átszaladó diákok helyett itt komoly szándékkal érkező álláskeresőkkel találkozhatnak a munkaadók.


A HVG Állásbörze már eddig is bizonyítottan a legtöbb állásajánlatot felvonultató és leglátogatottabb rendezvény volt mind a személyes megjelenést, mind az online látogatottságot tekintve, az idén pedig minden korábbinál nagyobb érdeklődés övezi a rendezvényt: már a börze előtt közel 5 000 napi egyedi látogatónk van a www.hvgallasborze.hu honlapon, és több mint 3 500 álláskereső online előregisztrált a rendezvényre és a programjainkra.


Milyen újdonságokkal szolgál az idei HVG Állásbörze?


A látogatók könnyebb eligazodását szeretnénk új fejlesztéssel segíteni: a kötelező regisztráció után látogatóink személyre szabott ajánlatokat kapnak, így nem kell végiglátogatniuk a kiállítás több mint 140 standját, hanem célirányosan kereshetik fel azokat a munkaadókat, akik nekik szóló állásokat kínálnak, sőt az online standdal is rendelkező cégekkel azonnal fel is vehetik a kapcsolatot: kérdezhetnek tőlük és jelentkezhetnek az állásajánlataikra. A másik oldal számára ez azért előnyös, mert így a HR szakemberek túlnyomó többségben az alapelvárásoknak megfelelő jelöltekkel találkoznak, és nem töltik az idejüket felkészületlen, a céget sem ismerő érdeklődők tájékoztatásával.


Online standjaink azok érdekében is készültek, akik nem tudnak, vagy nem szeretnének személyesen megjelenni egy fizikai rendezvényen - akár azért, mert titkolják álláskeresési szándékukat, akár a fizikai távolság miatt. Az a tapasztalatunk, hogy a munkahelyváltást fontolgatók - elsősorban a mérnökök és informatikusok - szívesebben ragadnak billentyűzetet, hogy feltérképezzék a lehetőségeiket, mint hogy részt vegyenek egy rendezvényen. Sokan döntenek a kényelmesebb, és diszkrétebb online kapcsolatfelvétel mellett még annak tudatában is, hogy egy állásbörzén a személyes bemutatkozás és kapcsolatépítés eszközével élve olyan előnyre tehetnek szert, amilyet más álláskeresési csatorna nem tud biztosítani.


A munka világába visszatérni akaró kismamák részére gyerekmegőrzőt üzemeltetünk a helyszínen, ami egyedülálló újítás a hasonló rendezvények történetében. További újdonság az állásinterjúhoz kapcsolódóan kifejezetten hölgyeknek szóló sminktanácsadás, valamint a helyszíni fotózás, hogy a rendezvényre látogatók ne csak jól megírt önéletrajzzal, hanem azon egy előnyös, üzleties fotóval is rendelkezzenek.


Közel 1 000 fő részére szervezünk személyes vagy kis csoportos foglalkozásokat, melyen éles helyzetben, de tét nélkül próbálhatják ki magukat kiválasztási szituációban - próbainterjúk magyar és idegen nyelven, próba AC-k, illetve személyre szóló tanácsokat, tippeket kaphatnak karrierjük további építéséhez vagy a munkába való visszatéréshez. A programok nagyon népszerűek, néhány nap alatt betelt a meghirdetett helyek több mint fele. Mindezek mellett a két nap alatt szakmai előadásokat is hallgathatnak az álláskeresők a 2-300 fő befogadására is alkalmas ElőadóTéren.


Hogyan változott a nagy, nemzetközi cégek álláskínálata az utóbbi egy évben?


2010-ben az „álláspiac” már kezdett magára találni a válság okozta sokkból, és néhány őszi kiállítás színvonala, a felkínált állások száma már a válság előtti időszakot tükrözte. Ez a tendencia folytatódik idén is, a HVG Állásbörzén minden eddigi rekordot megdöntött a börzén hirdetők, kiállítók száma, jelenleg 152 partnerünk toboroz leendő munkatársakat, illetve képzéseire hallgatókat. Ez a szám még mindig nem végleges, a tegnap is bővült a kiállítóink, és ezzel együtt az állások száma. Különösen büszkék vagyunk erre az eredményre, és reméljük, hogy a látogatóink ki tudják használni az álláskínálat bővülését.


Körülbelül 10 000 helyszíni látogató mellett további 60 000 online álláskeresőre számítunk, akik a honlapon keresztül fognak tájékozódni, és jelentkezni a meghirdetett pozíciókra.


Kiknek szólnak az állásajánlatok?


A rendezvényen megjelenő munkaadók több mint 1 700 állásajánlata alapján idén is elsősorban gépész- és villamosmérnököket, pénzügyeseket, informatikusokat és közgazdászokat keresnek a munkaadók, illetve végzettségtől függetlenül nyelveket magas szinten beszélő munkavállalókat. A korábbiaknál is nagyobb igény mutatkozik a néhány éves tapasztalattal rendelkező szakemberek iránt: a kiállítók majdnem fele pályakezdőket, szintén közel 50 százalékuk néhány éves tapasztalattal rendelkező munkavállalókat, körülbelül 5-6 százalékuk pedig vezetői kvalitásokkal is rendelkező jelölteket keres a börzén.


A kiállítói lista is nagyon színes: a legnagyobb hazai vállalatokon, multinacionális cégeken kívül számtalan közepes méretű vállalathoz lehet pályázni, a képző intézmények szekciójában pedig több mint 20 képző intézmény, nyelviskola, OKJ-s oklevelet adó vállalakozás vonultatja fel kínálatát.


Hogyan készüljünk fel? Például milyen ruhát vegyünk fel?


A legfontosabb, hogy végiggondoljuk, milyen területen képzeljük el a jövőnket, milyen jellegű állást szeretnénk. Ez után érdemes a rendezvény honlapja segítségével feltérképezni, hogy melyek azok a munkaadók, akiknél a terveinkbe illeszkedő lehetőségek vannak. Érdemes minél több információt előzetesen összegyűjteni, hogy a helyszínen már a szakmai kérdéseké legyen a terep. Mindenképp vigyünk magunkkal legalább annyi kinyomtatott CV-t, ahány standot meg szeretnénk látogatni. A felkészülés részét képezi az is, hogy végiggondoljuk, 1-2 percben mit mondanánk el magunkról, ha bemutatkozásra kerül a sor vagy megkapjuk a „miért tartja alkalmasabbnak magát a többi jelöltnél,” kérdést. Fontos az is, hogy alkalomhoz illően öltözzünk és viselkedjünk. Ez nem azt jelenti, hogy kötelező az öltöny, nyakkendő, illetve kiskosztüm, de sajnos gyakran találkozok farmer és póló párosítással, ami már nem tükrözi az álláskereső komoly szándékát.
A beszélgetés után javasolt visszacsatolást kérni, megkérdezni, mire számíthatunk, várhatóan mikor fognak értesíteni minket a pályázat eredményéről.


Minden álláskeresőnek javasoljuk a rendezvényen való aktív személyes részvételt, hiszen az állásbörzék célja alapvetően az, hogy megkönnyítsék a kapcsolatfelvételt és a látogatók - a személyes bemutatkozási lehetőséggel élve - nagyobb eséllyel indulhassanak egy-egy pozíció betöltésére.


Bővebb információt rendezvény honlapja nyújt: www.hvgallasborze.hu

  • 2020.06.16Gyakorlatban startol az új Tbj 2020. július 1-jétől már a mindennapos munka során alkalmazni kell a bérszámfejtés, járulékmegállapítás és az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak megállapítása során is. Elméletben már sokat tudunk róla, de mi a helyzet a gyakorlati oldalon? Részletek Jegyek
  • 2020.08.30Sämling Solution most induló online nyílt képzései! Összes képzésünk elérhető online, professzionális csapatunk profi megoldásokkal a megszokott színvonalon a következő képzéseket ajánlja figyelmébe: Virtuális csapatok menedzselése, Practical Task&Project menedzsment, Hogyan oktassunk online, Kreatív problémamegoldás, Megtartó erőim a változó időkben, Reziliencia,Virtuális interjútechnika Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter