szakma 
Megjelent: 5 éve

Egy jó szakma felér egy diplomával

A munkaalapú gazdaság lehet Magyarország jövőjének, a magyarok sikerességének és életszínvonal-emelkedésének kulcsa a miniszterelnök szerint.

Nem minden diploma ér fel egy jó szakmával


A kormányfő emlékeztetett, a rendezvény jelmondata az, hogy egy jó szakma felér egy diplomával. "Most azonban már azt is tudjuk, hogy ennek a mondatnak a fordítottja is igaz: nem minden diploma ér fel egy jó szakmával" - tette hozzá.


Szakmunkáshiány alakult ki


Beszédében az elmúlt évtizedek problémájának nevezte, hogy a szakképzés veszített korábbi tekintélyéből, az iskolarendszer egyre távolabb került a valós gazdasági igényektől, mindez pedig a vállalatoknál munkaerőhiányra, a pályakezdőknél munkanélküliségre vezetett, és egyes ágazatokban szakmunkáshiány alakult ki.


Mit jelent a hivatás?


Szerinte a mostani versenyeken részt vevő fiatalok is azt az üzenetet közvetítik, hogy hamis az az elképzelés, amely szerint a mai világban csak azok érvényesülhetnek, akik "homályos üzleti vállalkozások keretei között a lehető legkisebb munkával tetemes profitot tudnak létrehozni". Az is tévképzet - folytatta -, hogy az embernek csak diplomával lehet hivatástudata, mert a hivatás elsősorban azt a hozzáállást jelenti, ahogyan az ember a saját szakmájához viszonyul.


200 versenyző vetélkedik


Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke köszöntőjében elmondta, 110 iskola csaknem 200 versenyzője vetélkedik egymással a fesztivál során. Hangsúlyozta, Magyarországon az elmúlt években újra megindult az a folyamat, amelynek lényege úgy hangzik, a kétkezi munkának van becsülete. Közölte azt is, hogy a kamara azt javasolja a kormánynak: tekintsék át, milyen helyzetben van ma a szakképzés.


A lipcsei WorldSkills nemzetközi szakmai versenyen 15 szakmában 16 versenyző képviseli majd Magyarországot (MTI).


2013. április 25.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk