kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Karrierendezvények a következő hetekben - itt építsd magad

Állásbörzék, nyelvtanulási kiállítás, HR-szakmai rendezvények. A következő napokban, hetekben több izgalmas fórum várja a karrier- és kapcsolatépítőket.


Nyelvparádé (szeptember 12-14. Budapest, Millenáris)
Látszólag kevésbé kapcsolódik az álláskereséshez a legnagyobb hazai nyelvtanulási kiállítás. Ám sok hasznos infót kaphat az eseményen, aki külföldi munkát szeretne megcélozni, vagy érdeklődik a nyugat-európai munkaadók által elvárt nyelvtudásról.


Külügyi Állásbörze (szeptember 20. Budapest, Danubius Hotel Gellért)
Ez az EU Work munkaerőközvetítő által szervezett állásbörze, amelyre nyugat-európai munkaadók érkeznek és keresnek tehetséges magyar szakembereket. Mivel a cégek képviselői nem tudnak magyarul, ezért angol- vagy némettudás nélkül nem érdemes érkezni. Egyébként a szervezőktől kapott infók alapján e két nyelvterületre szól majd a legtöbb állás.

HVG Állásbörze (szeptember 24-25., Budapest, Syma Rendezvényközpont)
A legnagyobb hazai hagyományos állásbörze, általában 100 feletti kiállítóval közel 10 ezer látogatóval. Abban különbözik az egyetemi karrierfórumoktól, hogy itt nemcsak pályakezdőket, hanem tapasztalattal rendelkezőket is keresnek a többnyire multinacionális munkaadók. Érdemes kinézni annak is, aki éppen nem keres állást, sok karrierépítést segítő előadás hallható és ingyenes tanácsadás is igénybe vehető. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció kell a hvgallasborze.hu oldalon.


Monster Virtuális Állásexpo (szeptember 29-október 3., www.allasexpo.hu)
Az állásexpo a hagyományos állásbörzék és az állásportálok ötvözete. Előnye, hogy bárki, bárhonnan becsatlakozhat, nem kell sehová sem elmenni. A látványos grafikával megrajzolt standok mögött valódi cégek és való HR-esek várják a kérdéseket, az önéletrajzokat. A pozíciók zöme mérnöki, informatikai, logisztikai, pénzügyi és nemzetközi ügyfélszolgálati. Szeptember 29-én indul és öt napon át tart.


Egyetemi állásbörzék
Az egyetemi állásbörzék igazi szezonja a tavasz, de ősszel is megnyitja kapuit néhány intézmény a munkaadók előtt. Egyelőre négy börzéről tudok, ha több lesz, akkor kiegészítem. Egyetemistáknak és főiskolásoknak szakmai gyakorlat keresése, diplomamunka-írás miatt lehet érdekes. Illetve aki nyáron végzett és még nem talált munkát, ő is vadászhat a lehetőségekre. A két legnagyobb egyébként a Corvinus és a BME karrierfóruma.
Szegedi Tudományegyetem (október 1.)
Karrierexpo - Budapesti Corvinus Egyetem (október 8.)
Műegyetemi Állásbörze – BME (október 15-16.)
Széchenyi István Egyetem – Győr (november 4.)


Pályaválasztási kiállítások
Ezeket a megyei Kormányhivatalok Munkaügyi Központjai szervezik országszerte. A kiállítások a pályaválasztási döntés előtt álló fiataloknak szólnak, jellemzően középiskolásoknak. Ők megismerhetik a különböző szakmákat, képet kaphatnak az adott megye munkaerő-piaci szakmai szükségleteiről, a közép- és felsőfokú oktatási intézményeiről, valamint az iskolarendszeren kívüli munkaerő-piaci képzésekről. A programok között lesz üzemlátogatás, szakmabemutató, megjelennek a közép-, felsőoktatási és felnőtt képző intézmények és munkáltatók egyaránt.
Erről van egy részletes lista a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat weboldalán Excelben itt. A legtöbb rendezvény októberben és novemberben lesz. Budapesten a Bálnában tartják október 1-2-án.


Két rendezvény HR-eseknek vagy HR szakon tanulóknak


TruBudapest (szeptember 18. BMC Budapest Music Center)
A toborzási szakemberek fóruma. A külföldi témavezetők miatt nagyrészt angol nyelven zajlik. A munkaerőkeresés legújabb trendjei kerülnek terítékre (közösségi média, Google, Gamification, álláshirdetések, munkaadói márkaépítés stb.) Bill Boorman brit toborzási guru találmánya, ő is eljön Budapestre. A rendezvény varázsa a kötetlenség. A nap témák köré szerveződik, a témavezető bedob egy gondolatot és bárki hozzászólhat, vitatkozhat. A közösség tudásából áll össze a kép. Itt már belépőt kell fizetni a részvételért, amelyből még néhány van. Itt lehet elérni.


Personal Hungary (november 12-13., Budapest, Syma Rendezvényközpont)
A legnagyobb magyarországi HR-szakmai fórum. Főként személyzeti szakemberek vesznek részt, de aki szeretne ezzel a világgal kapcsolatot létesíteni jöjjön bátran. Igaz, ezért is már belépőt kell fizetni. Itt is rengeteg előadás, workshop lesz, a HR mellett a céges képzési piac is megjelenik.


2014. szeptember 12.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk