kapubanner for mobile

Kevesebb diplomást alkalmaznak a munkaadók

A diplomás fiatalok foglalkoztatási rátája az elmúlt tíz évben jelentősen csökkent, amiben a válság is szerepet játszott, a folyamat azonban korábbról eredeztethető - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzésében.

A munkanélküliség kockázata az elmúlt évtized elejétől nőtt, és 2009-től keveset változott. A többi képzettségi szinthez viszonyítva a pályakezdő diplomás, 20-24 éves korcsoport munkanélkülisége is magas.


20 százalék felett a diplomások aránya


Kifejtették: a népesség iskolai végzettsége az elmúlt években tovább javult, és a munkaerő-felmérés adatai szerint 2011-ben a 25-64 évesek több mint egyötöde rendelkezett főiskolai vagy egyetemi diplomával, 31 százalékuk legmagasabb iskolai végzettsége az érettségi, ennél valamivel alacsonyabb a szakiskolai vagy szakmunkás végzettségűek aránya (29 százalék).


Többen jutnak túl a 8 általánoson


Jelentős változás, hogy hat év alatt több mint 5 százalékponttal csökkent a legfeljebb 8 osztályt végzettek aránya. Az elemzésben rögzítették, hogy az oktatási rendszerben tanulók számát a tankötelezettség ideje alatt alapvetően a demográfiai folyamatok határozzák meg. Az iskoláskorú népesség csökkenése ugyanakkor negatívan befolyásolja az oktatási intézmények fenntarthatóságát.


Fókuszban a műszaki képzések


Kitértek arra, hogy a felsőoktatásban a hallgatók számának növekedése az elmúlt évtized második felében megállt, azóta kisebb ingadozásoktól eltekintve stagnál. A felsőoktatás képzési területek szerinti szerkezete is változott az elmúlt években, a műszaki, a természettudományi, az egészségügyi területek és a szolgáltatás súlya erősödött, miközben a tanár- és az agrárképzésé csökkent (MTI).


2012. július 2.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek