Még pályázhatóak a kerékpárosbarát munkahelyek
Szeptember végén jár le a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által hetedszerre meghirdetett Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatok beküldési határideje - hívta fel a figyelmet közleményében az NFM.
Közölték, hogy a felmérések szerint Magyarországon évről-évre gyarapodik a rendszeresen kerékpározók tábora, és a kormányzat bátorítja a kerékpárral közlekedő munkavállalók, ügyfelek kiszolgálására alkalmas munkahelyek, intézmények kialakítását.
Interneten is kitölthető a pályázati lap
A munkáltatók és önkormányzatok számára idén az eddiginél kevesebb feladatot jelent a pályázati részvétel, az eljárás egyszerűsítésének köszönhetően az adatlapot internetes felületen is ki lehet tölteni. A korábbi években indulóknak a már megküldött dokumentumokat nem kell ismételten beadniuk, a regisztrációnál kapott kóddal az előzőleg közölt adatok könnyen csatolhatók az új jelentkezésekhez.
A kerékpárosbarát pályázatok eredményhirdetése az év végén várható a négy vállalati és három települési kategóriában - közölte az NFM (MTI).
2013. szeptember 2.
- 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Ősztől kkv-knak szóló munkavédelmi pályázat indul – 20 millió forint is elnyerhető 2 hete
- Péntektől lehet pályázni munkahelyi bölcsődék létrehozására 3 hete
- Tizedik alkalommal keresik Az Év Felelős Foglalkoztatóját 3 hete
- 45 millió forintos támogatás innovatív civil ötletekért 4 hete
- Olyan munkahelyet hozunk létre, ahol mi is szívesen dolgoznánk - fókuszban a munkavállalói jóllét 1 hónapja
- Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program idei pályázatai 1 hónapja
- Meghosszabbított határidő: még pályázhatnak a felelős kkv-k 15 milliós támogatásra 1 hónapja
- Akár 75 millió forintos támogatást is kaphatnak a fiatal gazdák 2 hónapja
- Munkahelyi bölcsőde kialakítására lehet pályázni 2 hónapja
- Íme 40 megbízható munkaadó 2 hónapja
- Június végéig pályázhatnak a vállalkozások az Év Felelős Foglalkoztatója elismerésre 2 hónapja