Napi 9 és fél órát dolgoznak a fiatalok

A munkavállaló fiatal felnőttek hétköznapokon átlagosan 9 és fél órát dolgoznak, 8 és fél órát alszanak, pihennek és mindemellett 6 órát szabadon, saját belátásuk szerint töltenek el - derül ki az Ipsos közvéleménykutató felméréséből.

A középiskolásoknak, az egyetemistáknak, főiskolásoknak több idejük jut pihenésre valamint szórakozásra: átlagban 9 óra 40 perc illetve 8 óra 50 perc. A tanulás napjaikból rendszerint 5 és fél órát tesz ki - ezek a legfontosabb megállapításai annak a közvélemény-kutatásnak, amelyet az elmúlt 3 hónapban készített az Ipsos, a 15-25 év közöttieket reprezentáló 500 fő személyes módon történő megkérdezésével.


A pályakezdőket nagyon leterhelik


Sokat dolgoznak a fiatal felnőttek, 43 százalékuk 8-9 órát, egynegyedük 10-11 órát, de egyötödük arról számolt be, hogy még ennél is többet, 12-14 órát tölt munkával. A fiatal felnőttek körében a napi átlag 9 és fél óra munka, s e tekintetben nagyon egyenletes képet kaptunk, alig vannak eltérések a különböző társadalmi rétegekben. Ebben a korosztályban ugyanis férfiak és nők, alacsonyan és magasan képzettek, köz- és magánszférában foglalkoztattak, budapestiek és vidékiek nagyjából ugyanannyit dolgoznak. Annyi azonban kirajzolódik, hogy a pályakezdőknek nagyobb a terhelése, mint a régebben dolgozóknak. Azok, aki csak 1-2 éve szereplői a munka világának, közel 10 órát dolgoznak naponta, akik ennél hosszabb ideje munkavállalók alig több mint 9 órát.


Kevesebbet alszanak a budapestiek


A dolgozó fiatalok a munkán kívüli életüket már elég differenciáltan szervezik, az átlagos 8 és fél óra alvástól és 6 óra szabadidőtől az egyes rétegek szokásai eléggé különböznek. A fővárosiak az átlagosnál kevesebbet alszanak (alig 8 órát), és többet szórakoznak (több mint 6 és fél órát naponta). Vidéken másképpen osztják be az idejüket a fiatal munkavállalók, az alvásra 8 és háromnegyed óra, a szabadidős elfoglaltságokra 5 és háromnegyed óra jut.


Az egyetemi végzettségűek több időt hagynak maguknak


Az iskolai végzettségnek is van hatása: minél magasabb képzettségű valaki annál több szabadidőt enged magának. A legfeljebb alapfokú végzettségűek kevesebb, mint 5 és fél órát, a középfokú képzettségűek 6 és egynegyed órát, a diplomások több mint 6 és fél órát fordítanak a napjaikból szabadidős tevékenységre.


A középiskolások közel 10 órát alszanak


A diákok napi elfoglaltságai között a passzív pihenés elég nagy időtartamot tesz ki, átlagosan 9 óra 40 percet szánnak erre. A középiskolás korosztály alvásigénye jelentősebb, önbevallásuk szerint 10 perc híján 10 órát pihennek, a jellemzően húszas éveikben járó egyetemisták, főiskolások nagyjából 9 órát töltenek el passzívan. A tanulók sokkal többet tudnak szórakozni, mint a munkavállalók: átlagban 8 óra 50 perc idejük jut valamilyen könnyed tevékenységre. Nem csak a passzív pihenés tesz ki nagyobb hányadot a középiskolásoknál, mint a felsőfokú intézmények hallgatóinál, aktív szabadidejük is több van – csaknem 9 óra szemben az egyetemisták 8 és egynegyed órájával.


További érdekesség, hogy a fővárosiak sokkal többet hódolnak kedvteléseiknek, mint a vidékiek: előbbiek csaknem tíz órát, utóbbiak valamivel több, mint 8 és fél órát. Az iskolába járó fiatalok tanulással eltöltött ideje (5 és fél óra) sokkal kevesebb, mint korosztályuk dolgozói tagjainak munkaideje (8 és fél óra). A középiskolások napirendjében átlagosan 5 óra 20 perc a tanulásra szánt időtartam, a felsőfokú intézmények hallgatói esetében ennél sokkal több, 6 és háromnegyed óra.


2013. október 25.

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk