Munkaerő-közvetítő cégnél nyomoz a VPOP
Munkáltatással kapcsolatos visszaélés gyanúja miatt nyomoz a vám- és pénzügyőrség egy budapesti székhelyű, munkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég ellen - közölte Sipos Jenő, a hatóság szóvivője az MTI érdeklődésére kedden. Az MTI információja szerint az érintett cég a Humán Rent Európa Zrt. A cég közleményben tudatta: a nyomozás ismeretlen tettes ellen folyik.
A távirati iroda azt követően kereste meg Sipos Jenőt, hogy a birtokába került a Humán Rent Európa Zrt. múlt héten pénteken partnereinek küldött elektronikus levele. Ebben Alexander Molnár vezérigazgató arról tájékoztatja a cég partnereit, hogy a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) munkatársai előző nap házkutatást tartottak a központi irodában, ahol "kifejezetten munkaügyi anyagokat - bérpapírokat, bérkartonokat, illetve humán erőforrás nyilvántartó elektronikus adatokat (rendszert) - másoltak le".
Sipos Jenő az MTI megkeresésére annyit közölt: a VPOP munkáltatással kapcsolatos visszaélés gyanúja miatt nyomoz egy fővárosi székhelyű, munkaerő-közvetítéssel foglalkozó cégnél. A VPOP bűnügyi információk alapján rendelt el nyomozást, és ennek keretében tartottak házkutatást a cég székhelyén. Jelenleg folyik a beszerzett iratok elemzése, értékelése, a nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik.
A Magyar Televízió "A tévé ügyvédje" című műsora az utóbbi időben többször foglalkozott a Humán Renttel, a műsor a társaságnál felfedezhető visszásságokra hívta fel a figyelmet. A műsor közlése szerint problémák voltak többek között a bérszámfejtéssel, a pótlékok és túlórák kifizetésével, a magánnyugdíj-pénztári tagdíjfizetéssel. Alexander Molnár, a Humán Rent Európa Zrt. vezérigazgatója közleményben tudatta: "a Humán Rent Európa Zrt. ellen semmilyen hatósági vizsgálat nincs folyamatban. Mint, ahogy azt a Vám- és Pénzügyőrség képviselője is nyilatkozta, az említett vizsgálat ismeretlen tettes ellen folyik."

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?