kapubanner for mobile

Munkaköri leírásban szabják meg budapesti tanároknak, hogyan kell viselkedniük

Egy oktatási szakjogász szerint az előírás célja a félelemkeltés.

Minden félrevezető vagy félreérthető nyilatkozattól és információadástól, a jól értesültség látszatának keltésétől mind hivatali, mind állampolgári kapcsolataiban tartózkodni kell” - olvasható a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum (BMSZC) pedagógusainak új munkaköri leírásában. A dokumentumot a Népszavának juttatta el egy érintett, aki szerint ez meghaladja a Munka törvénykönyve vonatkozó passzusait és korlátozhatja a véleménynyilvánítás szabadságát is. Ezzel egyetértett Szüdi János oktatási szakjogász is, aki szerint a törvénykönyvben meghatározott korlátokat nem lehet túllépni. A szakember a Népszavának azt mondta, az előírás célja a félelemkeltés, és hogy a „pedagógusok fogják be a szájukat”.

Ugyanakkor Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke azt mondta a lapnak, hogy az idézett szövegrész a „Korrupció megelőzését szolgáló kötelezettségek” címszó alatt szerepel, ebben a tekintetben pedig nem biztos, hogy az elvárás jogtalan. Azzal ő is egyetértett, hogy az előírás félreértelmezhető. A Népszava az üggyel kapcsolatban megkereste a BMSZC-t, de cikkük megjelenéséig nem kaptak választ, a HVG-nek viszont a következőt válaszolták:

A munkaköri leírás összhangban áll a pedagógusok tevékenységének kereteit kijelölő jogszabályokkal és hivatásetikai normákkal, így a Nemzeti Pedagógus Kar Etikai Kódexében a pedagógusokkal szemben megfogalmazott elvárásokkal, amelyek kimondják: „A pedagógusnak munkája térbeli és időbeli keretein túl is tudatában kell lennie annak, hogy minden megnyilvánulásával kollégái közösségét is minősíti, így számára hivatásának normái mindig és mindenütt irányadóak.” "Ezek alapján elvárható, hogy a pedagógusnak az iskolán kívül és munkaidőn túl is „pedagógushoz méltó” magatartást kell tanúsítania, mivel követendő példát jelent a diákok számára, és megjelenésével nemcsak valamennyi kollégáját, hanem az iskolát is reprezentálja. A munkaköri leírásban sajtóra vonatkozó megkötés nem szerepel” - közölte a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum.

Népszava/HVG
fotó:pixabay
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk

NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk