kapubanner for mobile

Munkatapasztalat önkéntes munkával

A Kapu Programot ismertették a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány és az ISO 9000 Fórum Közhasznú Társadalmi Szervezet közös sajtótájékoztatóján 2008. július 4-én Budapesten, amelyen részt vett Korózs Lajos államtitkár.

A Kapu program során mindenki azt csinálja, amihez ért vagy amit szeretne. Semmi sem kötelező, a cél a kölcsönös segítségnyújtás - mondta el a tájékoztatón Korózs Lajos államtitkár. Azt is kiemelte, hogy a program önfenntartó, a szervezőknek nem célja a minél nagyobb állami normatíva igénylése. A támogatás mindössze a koordinátor munkáját finanszírozza, aki az önkénteseket irányítja, azaz felméri a piaci igényeket és felkutatja azokat, akik így szeretnének dolgozni.

A Kapu Program elnevezés önkéntes segítő szolgálatot takar, amely a szociális és egészségügyi állami ellátórendszer mellett, annak szolgáltatásait kiegészítve működik. A Kapu lakóközösségi alapon szerveződő, a generációk közötti együttműködést elősegítő önkéntes segítő szolgálat. A program a szociális és egészségügyi állami ellátórendszer mellett, annak szolgáltatásait kiegészítve működik és nyújt segítséget azoknak a speciális szükségletekkel élő embereknek, akik nyitottak a segítség igénybevételére. Kaput jelent a segítő és bajba jutott ember, a civil és önkormányzati rendszer között.

Magyarországon sokféle önkéntes program él egymás mellett. Amiben a Kapu különbözik többitől, az egységes képzés, a kiképzett tréneri, programvezetői és koordinátori hálózat, az egységes eljárásrend, a kidolgozott adminisztráció és a minőségirányítási rendszerfejlesztés.

A Kapu Program kifejlesztője a békéscsabai székhelyű Béthel Alapítvány és a brightoni (Egyesült Királyság) Social Care Initiatives Network. A program 1996-os indulásakor Békés városban működött, majd az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium és jogelődjei által 3 éven keresztül biztosított támogatással egyre szélesebb körben alkalmazták Magyarországon. A 31 településen elindított programból 10 szervezet a mai napig működteti az önkéntes segítségnyújtási rendszert.

A program később bővült a Kapu Tagozat és a Kapu Konferencia fogalmával. 2002-ben 12 Kapu Program létrehozta az ISO 9000 Fórum keretein belül a Kapu Tagozatot. Minden évben megrendezik a Kapu Konferenciát, amelynek egyik jelentős eseménye az immár hat éve az Év Kapu Önkéntese díjak átadása. Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány 2007 évi támogatásával 7 településen (Békés, Békéscsaba, Mezőberény, Szarvas, Dombóvár, Miskolc, Szombathely) és Budapest három kerületében nyílik lehetőség 200 önkéntes folyamatos tevékenységének biztosítására. Az önkéntesek közül 100 fő a szociális ágazatban, 100 fő pedig egyéb ágazatokon belül tevékenykedik.

További információ: www.kapuprogram.hu
  • 2026.04.24Pannon HR Konferencia Székesfehérvár Tavaszi Pannon HR Konferenciánkon Székesfehérváron, ahol ismét neves előadókkal, érdekes és aktuális témákkal készülünk. Amikor a döntéseknek súlya van – felelősségvállalás kultúrája a vezetésben és HR-beninfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan változott az építőipar a nők számára? Egy tapasztalt építész szemével

Gail Sullivan, a Bostonban működő Studio G Architects alapítója és vezetője, 35 éves karrierje során jelentős változásokat tapasztalt az... Teljes cikk

Magyar Péter csökkentené a miniszterelnöki fizetést – közben 12 milliós végkielégítéssel távoznak képviselők

Magyar Péter a miniszterelnöki fizetés jelentős csökkentését és új politikai működési kultúrát ígér, miközben a parlamenti ciklusváltás... Teljes cikk

Donald Trump Magyar Péterről: az új ember jó munkát fog végezni

Donald Trump szerint a választást megnyerő Magyar Péter „jó ember”, aki várhatóan jól vezeti majd Magyarországot. Az amerikai elnök egy... Teljes cikk