Munkaügyi perek indultak a bért nem megfizető cég ellen
Több munkaügyi per is elindult, sőt már nyertek is az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) ki nem fizetett alkalmazottai - tudta meg az Esti Újság. Az uniós milliárdokból gazdálkodó szövetkezet a tartós munkanélkülieket próbálta munkához juttatni és taníttatni. A program részben sikeres volt, de a 2800 munkás egy rész fizetést nem kapott.
Szolnokon és Hajdú Bihar megyében is elkezdődtek a munkaügyi perek az ESZOSZ alkalmazottak ügyében, akik minden bizonnyal mind megkapják az állami béralapból hat havi jussukat. Nem tudni, hogy a 2800 alkalmazottból hányan indítottak pert a milliárdokkal gazdálkodó szövetkezet ellen. A béreket azonban az állam a bérgarancia alapból köteles megfizetni mindenkinek.

A lap úgy tudja, hogy a szövetkezet is indított pereket azon alkalmazottak ellen, akik az ESZOSZ telefonjait, munkaruháit és gépeit eladták, hogy bérük egy részéhez hozzájussanak.
Az ESZOSZ úgy nyerte el az uniós milliárdokat, hogy az FVM szerződésben vállalta, hogy a szövetkezet az állami erdészeteket kitisztíthatja, s az aljnövényzetet is rendbe teheti, ebből pedig értékes biomasszát nyerhettek volna az esetenként 10-15 éve munkanélküli újrafoglalkoztatottak. AZ állam adókat tudott volna beszedni, a TB fizetve lett volna, azaz mindenki jól járt volna. Azonban az erdőkbe nem engedték be dolgozni az ESZOSZ munkásait - ezért akadt el a bérek kifizetése. Az ESZOSZ ezért már a minisztériummal is perben áll.
A Hajdú Bihari Napló arról is írt, hogy a volt alkalmazottak hónapok óta hiába kérik vissza egészségügyi kiskönyveiket az ESZOSZ-tól, márpedig a dokumentum hiányában az érintettek máshol legálisan nem tudnak munkát vállalni, és közmunkát sem kaphatnak.
Esti Újság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek