Nagy Márta, a Le Cheque Dejeuner Kft. cégvezetője
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNagy Márta 1998 óta a Le Cheque Dejeuner Kft. cégvezetője. Közgazdász, mérlegképes könyvelő és adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló, jelenleg ACCA nemzetközi képzésen vesz részt. 2006-ban elnyerte a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara "Az év vállalata és menedzsere" díját.
Nagy Márta pályáját 1991-ben kezdte a Mazars&Guerard-nál könyvelőként, majd könyvvizsgálóként. 1997-ben kezdett el dolgozni a Le Cheque Dejeuner Kft.-nél pénzügyi-adminisztratív igazgatóként, egy évvel később pedig kinevezték a cég vezetőjének.
A cég a piacvezetőkhöz képest öt évvel később lépett a magyar piacra, így komoly erőfeszítéseket kellett tenni a hatékony piacépítés érdekében. A kezdetekben alig húsz fős cég mára közel száz fős, ennek megfelelően egészen más vezetői készségek szükségesek az irányításhoz. Az egyre nagyobb létszám egyre több vezetőt kíván, így Márta nagy hangsúlyt fektet a kiválasztásra és képzésre. Előszeretettel "nevel" ki középvezetőket, akik eddig hatékonyabbnak bizonyultak, mint a fejvadászok által javasolt külső vezetők.
A cég éves szinten a bérköltség 7 százalékát fordítja képzésre, ami garantálja a szakemberek folyamatos fejlődését. A legnagyobb kihívást jelenleg a hatékony információ áramlás és a horizontális kapcsolatok kiépítése jelenti a középvezetői szinten.
Nőként többet kellett bizonyítania a cégcsoporton belül, a tizenkét leányvállalatnál csupán 2 országban neveztek ki női felsővezetőt. Sikerét a következő vezetői erényeinek köszönheti: gyors döntéshozatal, hitelesség, példamutatás és az építő kritikák figyelembe vétele.
Felsővezetőként is fontos, hogy az előforduló problémákat megbeszélhesse valakivel. Ebben számíthat a cégcsoport elnökére, de egy francia coach valamint egy magyar tanácsadó is segíti munkáját. A sport is hozzájárul sikereihez: rendszeresen fut a Margitszigeten. Az irodán kívül is szüksége van a fegyelmezettségre, kitartásra és tudatosságra. Márta angolul, oroszul és franciául felsőfokon beszél.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek