kapubanner for mobile

Nagy siker a négynapos munkahét a tesztelő brit cégeknél

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A négynapos munkahét tesztelésében résztvevő 61 brit vállalat nagy része azt mondja, nem tér vissza az ötnapos normához, és egyharmaduk kész arra, hogy ezt a változást véglegesen bevezesse - írja a Portfólió.

Work life balance 4 napos munkahét-

A kísérlet, amelyben mintegy 2900 brit munkavállaló vett részt, egy világméretű kezdeményezés része. A munkavállalók a szokásos munkaidejük 80%-áért 100%-os fizetést kaptak, azzal a céllal, hogy produktívabbak legyenek. Az oxfordi és cambridge-i egyetemek tudósai, valamint az amerikai Boston College szakértői az Autonomy nevű agytröszt partnerségével irányították a kísérletet - idézi a Bloomberget a Portfólió.

A legtöbb cégnél a tesztidőszakban nőttek a bevételek, csökkent a fluktuáció és a munkavállalók kiégési szintje is visszaesett.

Az új munkarenddel a munkavállalók a stressztől, a fáradtságtól és az egészségtől kezdve a magánéletükig mindenben javulásról számoltak be. A férfiak gyermekgondozással töltött ideje a kísérlet során több mint kétszeresére nőtt a nőkéhez képest. A 2900 résztvevő közül senki sem mondta, hogy lemondana a négynapos munkarendről, sőt, 15%-uk azt mondta, hogy semmilyen plusz pénzösszeg sem tudná rávenni őket arra, hogy visszatérjenek az ötnapos munkarendhez – írja a lap.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek