Nem a karrier miatt vállalunk kevesebb gyereket

A megkérdezettek 5 százaléka véli úgy, hogy azért nem vállalt annyi gyereket, amennyit szeretett volna, mert fontosabb volt a karrierje –- derül ki a KSH egyik, a Népszabadság által idézett tanulmányából.

images

A tervezett, de végül mégsem vállalt gyerekekről elsősorban a megromló párkapcsolat, egészségügyi gondok, vagy anyagi problémák miatt mondanak le a párok, a munkahely, a karrierépítés lényegesen ritkábban szerepel az indokok között - olvasható a Népszabadság a KSH Népességtudományi Intézetének A gyermekvállalási tervek beteljesületlenségének okai című tanulmányát ismertető írásában.

A tanulmány készítése során több mint 1500, 35-49 év közötti nőt kérdeztek meg, akik közül 65 százalék mondta azt, hogy elégedett gyermekei számával, 26 százalék pedig úgy érezte, e téren nem teljesültek korábbi elképzelései.

Azoknak, akik azt válaszolták, hogy elégedettek a gyerekeik számával, átlagosan 2,2 gyermekük van. Csak hét százalékuk gyermektelen.

Az elégedetlenek csoportjában 1,5 volt az átlagos gyerekszám. Az egygyerekesek 44 százaléka mondta, hogy régen több gyereket szeretett volna, a kétgyerekesek negyede válaszolta ugyanezt. Az igazi probléma tehát az első gyerekről a másodikra való továbblépés, de nem elhanyagolható az eredetileg három gyereket tervező kétgyerekesek száma sem - állapítja meg Kapitány Balázs demográfus.

Ami a foglalkozásokat illeti, az elégedetlen nők többsége érettségizett, szellemi munkát végez, beosztott vagy középvezető. Velük szemben a fizikai munkát végző nők sokkal nagyobb arányban mondták, hogy terveikkel megegyező számú gyerekük született.

Egyelőre sem a kettőről újra három évre visszaállított gyes, sem a családi adózás bevezetése nem látszik meg a születési adatokban. Tóth Olga családszociológus szerint ez nem meglepő, hiszen kevés embert érintettek ezek a változások igazán kedvezően. Úgy véli, munkahelyteremtés és az óvodai, bölcsődei férőhelyek növelése szükséges a születésszám emelkedéséhez.

Népszabadság
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják

Figyelemre méltó toborzással keres új tanítót Babót. A falu polgármestere, Nyikos Gábor szerint a bértábla felett 10% pótlék, fizetett... Teljes cikk

Ekkora béremelést kap idén a spanyol király

Több mint négyezer eurós (1,5 millió forint) béremelést kap idén VI. Fülöp spanyol király, összhangban a köztisztviselők és közalkalmazottak... Teljes cikk

Közel 10 milliárdos botrány: letartóztatták egy gabonás cég vezérigazgatóját

Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság a Bászna Gabona Zrt. csaknem tízmilliárd forintos sikkasztással gyanúsított vezérigazgatóját. Teljes cikk