Népszavazás jöhet a vasárnapi bérpótlékról

200 százalékos vasárnapi bérpótlékra tett "javaslatot" Tóbiás József MSZP-elnök, népszavazási kezdeményezésében, amelyet a Nemzeti Választási Bizottság most hitelesített, így elkezdődhet az aláírásgyűjtés.

A szocialista pártvezető április 21-én nyújtotta be népszavazási kérdését, amely úgy hangzik: "Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés a munka törvénykönyvéről szóló törvényt úgy módosítsa, hogy a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés esetén kétszáz százalék bérpótlék járjon?"

A népszavazási kérdés hitelesítésének vitájában Patyi András, a testület elnöke azt mondta: a kérdés az Országgyűlés hatáskörébe tartozik, a munka törvénykönyve egyik részletszabályának módosítására irányul. Az NVB-elnök jelezte, a kérdés az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján nem nevezhető diszkriminatívnak, így javasolta a kérdés hitelesítését.

Az NVB szerdai ülésén egyhangúlag úgy döntött, hitelesíti a kérdés aláírásgyűjtő ívét, mivel megfelel a formai előírásoknak, egyértelmű és nem ütközik a tiltott tárgykörökbe.

A döntés előtt Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese a beadványozó képviseletében szólt a testülethez. Sérelmezte, hogy a bizottság nem tűzte napirendjére az MSZP-elnök szintén április 21-én benyújtott másik kérdését, amely a kiskereskedelmi szektorban történő munkavégzés tilalmáról szóló törvény megsemmisítésére irányult.

Patyi András ezzel kapcsolatban elmondta: abban a kérdésben még nem készült el a határozati javaslat, ezért nem tudja a bizottság most tárgyalni.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Akár napi 40 perccel is gyorsabban tudunk így dolgozni

Egy friss tanulmány szerint három dologra van szükség, hogy növeljük mentális élességünket. Teljes cikk

Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve?

A NAV közzétette a 2026. évre vonatkozó ellenőrzési tervét, amely világosan jelzi, hogy a hatóság a következő hónapokban is adatvezérelt,... Teljes cikk

Negyven éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen ez a magyar férfi

Öcsi bácsi 1986-ban kezdett el dolgozni a jelenlegi munkahelyén főállású autószerelőként, és a családi vállalkozás minden fontos mérföldkövénél ott volt. Teljes cikk