kapubanner for mobile

Nőtt a munkanélküli pályakezdők száma

Jelenleg csaknem 83 ezer álláshely üres - adta hírül a világgazdaság.

A foglalkoztatók 46,7 ezer új üres álláshelyet jelentettek be idén júliusban, 16,7 ezerrel többet, mint egy hónappal korábban - írja a Világgazdaság a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legfrissebb adataira hivatkozva. Júliusban 122,4 ezer üres állás volt, ebből 82,9 ezer maradt betöltetlen.

Az NFSZ július utolsó napján 247,8 ezer álláskeresőt számlált, ez 10 ezer fős, 3,7 százalékos csökkenést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. A munkanélküliek 42,6 százalékát a legfeljebb általános iskolát végzettek tették ki, a középfokú végzettséggel rendelkezők az 50,9 százalékát, a 6,5 százalékát pedig a felsőfokú végzettségűek. Növekedést mutat a munkanélküli pályakezdők száma és aránya, a cikk szerint az összes álláskereső között 9,4 százaléknyian voltak, míg júniusban csak 8,9 százaléknyian, azaz 1100-zal többen kerestek munkát júliusban.

Világgazdaság
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk