Nőtt a szlovén minimálbér
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA szlovén kormány 22 százalékkal 562 euróra emelte a minimálbért a megélhetési költségek emelkedése miatt - jelentette be Anja Kopac Mrak munkaügyi államtitkár.
Ugyanezen a sajtóértekezleten Franc Krizanic pénzügyminiszter azt mondta, hogy 2012-ben 3,7 százalékkal, 2013-ban 3,5 százalékkal nő a szlovén bruttó hazai termék (GDP), ami hozzájárul a tavalyi 5,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány mérsékléséhez.
A pénzügyminiszter szerint a deficit 2012-ben 2,9 százalékra, a rákövetkező évben 1,6 százalékra csökken. A kormány annak ellenére emelte a minimálbért, hogy a munkaadók szerint ez a munkanélküliek számának az emelkedésével járhat. Novemberben 95.446-an voltak munkanélküliek, ez 10,1 százalékos munkanélküliségnek felel meg.
A minimálbér emelését még jóvá kell hagynia a parlamentnek februárban. A munkaügyi államtitkár azt mondta, hogy a jövőben minden év elején emelik a minimálbért, az infláció alakulásának a mértékében.
A kormány várakozása szerint az idén 0,9 százalékkal nő a szlovén GDP, jövőre pedig 2,5 százalékkal.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?