Nyílt levélben követeli az alapbérek rendezését az ELTE 650 dolgozója
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem dolgozóinak nyílt levele szerint a jelenlegi bérszínvonal olyan alacsony, hogy az alapbérek azonnali megháromszorozására lenne szükség.
Továbbra is elengedhetetlennek tartja az alapbérek rendezését az Eötvös Loránd Tudományegyetem 650 dolgozója, akik tavaly novemberben küldtek egy állásfoglalást és az egyetemi vezetésének. A nyilatkozatban kitértek arra is, hogy az ELTE oktatói alapbérei európai, közép-európai, sőt még magyarországi összehasonlításban is rendkívül alacsonyak, és ez már az intézmény alapműködését is veszélyezteti. Mivel akkor nem kaptak választ, most nyílt levélben hívják fel a figyelmet a problémára.
Mint írják, "a jelenlegi fizetések nem biztosítják az oktatók és az adminisztratív munkakörben dolgozók megélhetését, nem teremtik meg a tudományos kutatás, illetve a színvonalas oktatási és azt támogató tevékenységek minimálisan szükséges előfeltételét sem, és egyre nehezebbé teszik az utánpótlás biztosítását. Ráadásul az egyetemi bértáblába sem az oktatók, sem az adminisztratív munkakörben dolgozók bérére vonatkozóan nincs beépítve semmiféle automatizmus, amely akár csak a hivatalos infláció követését lehetővé tenné".
A nyilatkozat aláírói elfogadhatatlannak tartják a jelenlegi bérezést, nemcsak az oktatókét, hanem az adminisztratív munkakörben dolgozókét is, és azt várják az egyetem fenntartójától, a magyar államtól, illetve az egyetem vezetőitől, hogy haladéktalanul tegyenek konkrét lépéseket a súlyos helyzet megoldására.
"A közvélemény tájékoztatása céljából írjuk: míg 10 éve egy adjunktus bértábla szerinti alapbére (jelenleg bruttó 277.200 ezer Ft) a nemzetgazdasági átlagbér körül mozgott, mostanra annak 60%-a alá csökkent. A jelenlegi bértábla szerint az új minimálbérnél (bruttó 232 ezer Ft) alacsonyabb a tanársegédi alapbér (bruttó 221.800 ezer Ft), és az új garantált bérminimum (bruttó 296 ezer Ft) még az egyetemi adjunktusi alapbérnél is magasabb. Az elmúlt években az ezeket az összegeket kiegészítő, központilag előírt 15+15%-os béremelés csak “munkáltatói döntésen alapuló illetmény” formájában valósult meg, és az átlagos tanársegédi bér ezzel együtt is alatta marad az átlagkereset 60%-ának. Magyarország százalékosan is lényegesen kisebb részét (0,9%) költi eleve alacsonyabb GDP-jének felsőoktatásra, mint a legtöbb fejlett ország; az arány alacsonyabb nem csak Ausztriáénál (1,7%) vagy Németországénál (1,3%), hanem Lengyelországénál (1,3%), Csehországénál (1,2%) és Szlovéniáénál (1,1%) is (OECD Education at a Glance (2022), C2.1-es tábla, 2019-es összehasonlító adatok)" - olvasható a nyílt levélben.
A közlemény szerint a jelenlegi bérszínvonal olyan alacsony, hogy az alapbérek azonnali megháromszorozására lenne szükség. "Csak az igazi alapbéremelés jelent valódi megoldást, az ideiglenes, visszavonható pótlékok, kiegészítések nem. Csak így érhető el, hogy a tanársegédi alapbér 2008 után először ismét a garantált bérminimum duplája legyen. Szükségesnek tartjuk azt is, hogy az így létrejött alapbéreknek a mindenkori garantált bérminimumhoz viszonyított arányát az Országgyűlés iktassa törvénybe" - írják.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 3 hete
- Így próbálják több nő felé nyitni a techvilágot – ösztöndíjat kaptak a fiatal tehetségek 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- A jövő munkavállalói már most elveszítik a fókuszt? Megszólaltak az egyetemi oktatók 1 hónapja
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 1 hónapja
- Közel 800 ezer forint az átlagbér Magyarországon – itt a friss KSH-adat 2 hónapja
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?