Országos sztrájk bénítja holnap Franciaországot
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatOrszágos sztrájkot tartanak Franciaországban kedden, tiltakozván a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen. A törvényjavaslat vitája kedden kezdődik a francia parlamentben.
Mintegy 137 francia városban terveznek munkabeszüntetést, ami érinteni fogja egyebek mellett a tömegközlekedést, zárva lesz sok közhivatal, minisztérium, iskola. Fennakadások lehetnek az energiaellátásban is, mivel a Total kőolajipari csoport és az EDF áramszolgáltató dolgozói is részt vesznek a sztrájkban.
Az Air France-nál azt közölték, hogy a hosszú távú járatok normálisan fognak üzemelni, a közép- és rövid távra repülő járatok 90 százaléka üzemel majd a Roissy-Charles de Gaulle repülőtéren, 50 százaléka az Orlyn.
Nicholas Sarkozy államfő tervei szerint két évvel meghosszabbítanák a munkával töltendő éveket, és 60 helyett 62 lenne a nyugdíjkorhatár. Ez a terv igencsak népszerűtlen, a júniusi, közel egymilliós tüntetéseket követi a keddi újabb megmozdulás.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?