kapubanner for mobile

Pokorni: Hiba lenne visszafordulni

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szerint nagy hiba lenne az oktatási rendszer átalakítását leállítani, és visszatérni abba a rendszerbe, ahogyan az korábban működött.

Az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke csütörtökön Kiskunhalason tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: nem volna helyes visszaállítani a több mint 3200 elszigetelt önkormányzat önálló iskolafenntartását. Magánvéleményként hozzátette: túlzónak tartja, hogy az állam minden, önkormányzat által fenntartott iskolát a kezébe veszi.

Álláspontja szerint elegendő lett volna ezt ott megtenni, ahol ezt kérik "a bajban lévő, forráshiányos, kellő bevétellel vagy szakértelemmel nem rendelkező" települések önkormányzatai. Pokorni Zoltán kijelentette: azoknál az önkormányzatoknál, amelyek elég nagyok, van elég bevételük, hogy fenntartsák az iskoláikat, ő meghagyta volna ezt a feladatot.

Emlékeztetett arra, hogy ebben a kérdésben nem volt ellentét a KDNP és a Fidesz között, hanem a Fidesz oktatáspolitikával foglalkozó képviselői maradtak kisebbségben saját frakciójukon belül.

"Most az a feladatunk, hogy ez a rendszer, amelyet a parlamenti többség megszavazott, működjön" - mondta. Hozzáfűzte: a mostani viták erről szólnak, az a törvény, amely a parlament előtt van, nem stratégiai, hanem operatív részletkérdéseket kell hogy tisztázzon.

A Fidesz oktatáspolitikusa szerint az a 193 tankerület, amelyet létrehoztak, jó "üzemméret". "Azt gondolom, hogy úgy kell ezeket felépíteni, hogy állami irányítás alatt is minél nagyobb mozgásteret, önrendelkezést adjunk a tankerületi vezetőknek" - fogalmazott a politikus.

Pokorni Zoltán abban bízik, idővel el lehet azt érni, hogy létrejöjjön a "tankerületi szintű önkormányzatiság", és akkor ez egy működőképes, jó oktatásirányítási rendszer lesz. "Lehet, hogy ezzel a vargabetűvel lehetett kitörni abból az önkormányzati iskolafenntartásból, amelynek a negatív hatásai tényleg érzékelhetőek voltak" - mondta az általa részben bírált átalakításról a Fidesz országgyűlési képviselője.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk

Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés

Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk

Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra

A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk