kapubanner for mobile

Rekordszámú orvos dolgozik Magyarországon

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az elmúlt évtizedekhez képest rekordszámot ért el az itthon dolgozó orvosok száma: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 39 132 szakember praktizált tavaly Magyarországon - ismerteti a keddi Magyar Hírlap. Ugyanakkor az orvostanhallgatók csaknem fele külföldre menne. Más források szerint viszont nagy probléma az orvoshiány.

A KSH tájékoztatása szerint a praktizáló orvosok száma 1960 óta nem volt ilyen magas -írja a lap. A növekedés azonban a legkevésbé sem volt egyenletes, a tavalyi adatot a dolgozó orvosok száma 2004-ben közelítette meg, akkor 38 877-en praktizáltak, illetve 2014-ben volt a 2017-hez hasonló szám, amikor 38 944 szakembert regisztrált a KSH. Az utóbbi nyolc évet tekintve 2014-ről 2015-re volt némi visszaesés, ám a hátrányt 2016-ra be is hozta a nyilvántartott orvosok száma, tavaly pedig elérte az adatsor vezetése óta regisztrált legmagasabb értéket.

Kiolvasható tehát, hogy egy évtized alatt 22 százalékkal bővült a dolgozó orvosok száma. Miközben azonban összlétszámuk emelkedett, addig a folyamatos központi támogatás ellenére is egyre kevesebb közülük a háziorvos, tavaly 6173-at tartott közülük számon a KSH. Igaz, az egy háziorvosra jutó lakosok száma lényegesen nem változott az elmúlt években.

A napilap cikke szerint egyre kevesebben kérik ki közülük a külföldi munkavállalási engedélyt, tavaly mindössze háromszázharmincnégyen. Az elmúlt években külföldi munkavállalási engedélyt kérő orvosok közül 1498-an dolgoznak ma a magyar betegellátásban, mivel vagy nem költöztek külföldre, vagy visszajöttek időközben Magyarországra, esetleg egyszerre végeznek munkát itthon és külföldön is.
Ugyanakkor egy korábbi felmérés szerint a végzős orvostanhallgatók 40 százaléka külföldön tervez munkát vállalni, továbbá a Magyar Kórházszövetség fél évvel ezelőtti egri konferenciáján továbbra is az orvoshiányttalálták a legégetőbb problémának.

MTI/Magyar Hírlap; fotó:Pixabay
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek