Röghöz kötik a fiatalokat: az állam átvállalja az orvosok diákhitelét
Az ombudsman szerint továbbra is aránytalan jogkorlátozással járnak a hallgatói szerződés kötelező feltételei. Szabó Máté ismét az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult. Közben Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár bejelentette, visszafizetnék a diákhitelt a közszolgálatban elhelyezkedő orvosoknak.
Szabó Máté álláspontja szerint továbbra is aránytalan jogkorlátozással járnak a szerződés kötelező feltételei, így különösen a hosszú idejű és általános hazai munkavégzés előírása - idézte őt az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
Az Ab július elején minősítette alkotmányellenesnek, és semmisítette meg az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés lényeges tartalmát szabályozó kormányrendeletet. A testület szerint ugyanis a felsőoktatási törvény alkotmányellenesen adott felhatalmazást a kabinetnek arra, hogy ezt rendeletben határozza meg. Az Ab-nél - a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának megkeresése után - akkor is az alapvető jogok biztosa kezdeményezte a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény egyes rendelkezéseinek, továbbá az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződésekről szóló kormányrendelet megsemmisítését.
Az Országgyűlés azonban néhány nappal később, július 12-én módosította a felsőoktatásról szóló jogszabályt, törvénybe foglalva ezzel a hallgatói szerződés szabályait. Az elfogadott törvénymódosításban a szabályozás a megsemmisített kormányrendelettel tartalmilag azonos volt, annyi változás azonban történt, hogy az állami ösztöndíjas vagy részösztöndíjas hallgatókkal kötendő szerződés nevét hallgatói ösztöndíjszerződésre módosították.
Vagyis immár a felsőoktatási törvény rögzíti, hogy a végzett hallgató a diploma megszerzését követő húsz éven belül a támogatott tanulmányi idő kétszeresének megfelelő ideig köteles Magyarországon dolgozni, és ha ezt nem teljesíti, az állami támogatás összegét részben vagy egészben vissza kell fizetnie - magyarázza Szabó Máté, aki az újabb Ab-indítványban a korábbi tartalmi alkotmányossági aggályait fenntartotta, és ismételten arra hívta fel a figyelmet, hogy a hallgatói ösztöndíjszerződés jellegénél fogva nem hasonlítható össze egy hagyományos tanulmányi szerződéssel.
Továbbra is problémának tartja, hogy a két szerződő fél, a hallgató és az állam nincs azonos helyzetben, "a szerződéskötés gyakran hangoztatott önkéntessége pedig csak abban a - vélhetően igen szűk - körben valóságos, ahol a kedvezőbb anyagi helyzete miatt a fiatal családja az állami támogatás nélkül is képes volna a felsőfokú tanulmányok finanszírozására".
Az ombudsman álláspontja szerint a hallgatói szerződésekre vonatkozó törvényi szintű szabályok aránytalanul korlátozzák a hallgatók több alapvető jogát. A szerződésben a hallgató egyoldalú és hosszú időre szóló kötelezettséget vállal magára, az állam ezzel szemben továbbra is pusztán csak "törekszik" arra, hogy megfelelő munkalehetőséget biztosítson, így adott esetben a hallgató a szakterületén kívül is köteles hazai foglalkoztatónál elhelyezkedni - fejtette ki Szabó Máté, aki kitér arra is, hogy a foglalkozás szabad megválasztásához való jog tartalmának értelmezése során nem hagyható figyelmen kívül a személyek szabad munkavállalására vonatkozó, kötelező erejű európai uniós jog.
Állami ajánlat orvostanhallgatóknak
Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a Semmelweis Egyetem ünnepélyes tanévnyitó rendezvényén kiemelte: "nem tartható, nem erkölcsös, gazdaságtalan és igazságtalan", hogy egy ország adófizetői a keresetük után fizetett adójukból ezerszámra képezzenek olyan fiatalokat, akiknek a diplomáján még alig száradt meg a tinta és máris - szabadságukra hivatkozva - külföldön kamatoztatják az itt megszerzett és fizetett tudásukat.
Most az orvosi felsőoktatást választóknak felajánlották, hogy ha végzésük után 10-12 éven át Magyarországon gyógyítják az embereket, akkor fedezik tanulmányaik költségét. Az ajánlat részeként a kormány biztosítani fogja, hogy a közszolgálatban elhelyezkedő orvosok diákhitelét az állam a jövőben átvállalja - fejtette ki Hoffmann Rózsa, aki szerint ezek az ajánlatok tarthatók és erkölcsösek.
Az államtitkár beszédében arra is kitért, hogy a Semmelweis Egyetem hallgatóinak csaknem negyede külföldi. Ez az egyetem színvonalának elismerése. Az oktatók viszont évről-évre azt tapasztalhatják, hogy diákjaik egy részének több a zsebpénze, mint az ő havi illetményük.
Hoffmann Rózsa hangsúlyozta: a pedagógusok számára az "igazi kincs a fejükben van", de elismerte: azzal aligha tudják kifizetni számláikat. Ezért a kormány, a jelenlegi súlyos pénzügyi helyzetben megkísérelve a majdnem lehetetlent, azt akarja, hogy minden pedagógus, az óvónőtől az egyetemi oktatóig, tisztes fizetést kapjon.
A Semmelweis Egyetem idei, 243. tanévét új rektor, a július elsején hivatalába lépett Szél Ágoston nyitotta meg. Az új rektor beszédében kiemelte: nagy űrt hagynak maguk után azok a rezidensek, akik távoznak, különösen azok, akik később sem térnek vissza. Ezért az egyetem hallgatóinak Szél Ágoston azt mondta: reméli, hogy végzésük után Magyarországon találják meg helyüket.
Az idén több mint 3400 új hallgató kezdi meg tanulmányait az egyetem hat karán, közülük több mint 700-an külföldiek. Maximális kapacitással indul a tanév, az egyetem osztatlan képzésekre jelentősen több hallgatót vesz fel, mint az elmúlt tíz évben bármikor.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Work-life balance 2 hete
- Visszakövetelhető a munkabér tanulmányi szerződés megszegése esetén? 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 1 hónapja
- Elutasítod a MI képzést? Akár az állásod bánhatja! Kötelezni vagy ösztönözni kell a munkavállalót? 1 hónapja
- Egy külföldi dolgozó késelte meg kollégáját egy szegedi építkezésen 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?