Rossz irányba fejlesztene a Széchenyi Terv?
A szállodai szakma nem helyesli, hogy az új Széchenyi Terv csak az egészségturizmus fejlesztését célozza meg. A túlkínálat miatt nem támogatnák új szállodák létesítését sem. Így is elég a baj: a kínálat nem elég vonzó, az árak alacsonyak, a vendég kevés, az állam meg túl sokat von el.
Szerintük a fejlődési célok (dupla forgalom és vendégszám) csak úgy valósíthatóak meg, ha az egész turizmust fejlesztik. Erős túlzásnak érzik, hogy az országot a válságból a gyógyturizmus húzná ki. Pontosítani javasolják, mit jelent a dokumentumban, hogy a nemzetközi jelentőséggel bíró gyógyfürdőhelyek 56 százalékkal részesültek volna 2009-ben az összes szállodai vendégéjszakából. Ez inkább 25 százalékra tehető - jegyezte meg Kovács István. Nincs is annyi gyógyszálloda, hogy ezt a számot produkálni tudnák - tette hozzá.
Túlkínálat van
Kovács István szerint az új Széchenyi Terv nem elég következetes, mert van, ahol azt írja, hogy kellenek új szállodák, máshol pedig csak minőségi fejlesztéseket említ. A szállodaszövetség szerint nincs szükség kapacitásbővítésre, mert túlkínálat van szállodából, főleg a wellnessekből. A titkár itt utalt a KSH legfrissebb statisztikájára, miszerint a wellness-szállodák szobafoglaltsága alacsonyabb volt (37,6 százalék), mint az országos átlag (40,4 százalék). Az átlagos szobafoglaltság 2008-ban még 48,5 százalék volt, 2009-ben már csak 43 százalék, a wellnesseknél pedig 46,9 százalékról 40,8 százalékra csökkent ugyanebben az időszakban - derült ki a szállodaszövetség helyzetértékeléséből. 40 Európai város közül Budapest 2009-ben utolsó helyen állt ebben a tekintetben.
A wellnessek javára szól viszont a KSH-statisztika szerint, hogy a vendégéjszakák számában a tavalyi év hasonló időszakához képest átlagban 31,6 százalékos növekedést értek el (ezen belül a Balatonnál 51 százalékot - de ebben közrejátszott a kapacitásbővítés is), míg az átlagos szállodai növekedés csak 4,8 százaléknyi volt. A wellnesseknél a szállásdíjbevételek is növekedtek (24,9 százalékkal), míg a szállodai átlag csökkent (6,7 százalékkal).
Ne építsenek
A KSH adatai szerint a tavalyi év hasonló időszakához képest átlagban 8,7 százalékkal csökkentek a szállodai árak. Ezen belül az ötcsillagosok mentek a leglejjebb, 14,8 százalékkal, és egyedül az egyébként csekély forgalmat bonyolító egycsillagosok könyvelhettek el árnövekedést (4,6 százaléknyit). Nem véletlen tehát, hogy Kovács István az évek óta túl alacsony árakat említette a magyar szállodaipar legnagyobb problémájaként. Ennek okát részben a túlkínálatban látja, részben abban, hogy nem elég vonzó a kínálat. Hozzátette még, nagyon örülnek, hogy a welness-szállodákban a vendégek háromnegyed része belföldi, de a válság és a vásárlóerő hiánya miatt ők nem képesek eltartani ezt az üzletágat.
Az új Széchenyi Terv is írja és a fürdőszövetség is helyesli, hogy a gyógyfürdők mellé épüljenek új szállodák, részben azért is, hogy a fürdőforgalmat kiegyensúlyozzák. A szállodaszövetség szerint azonban túlkínálat van nemcsak szállodákból, hanem fürdőkből is, és a vázolt elképzelés nem oldaná meg a problémákat. Abban viszont egyezik a véleményük, hogy újszerű, egyedi kínálat kialakítására kell törekedni, mert csak az eladható.
Keresletélénkítés és kevesebb adó kell
Kovács István szerint bármilyen előrelépés csak keresletélénkítéssel érhető el, és az adózási terhek enyhítésével. A keresleten belül a belföldi keresletet az üdülési csekk (vagy rekreációs kártya) adómentességének visszaállításával képzelnék el. Úgy érvelnek, hogy az adómentességből fakadó forgalomnövekedéssel több adó folyik be az államhoz, mintha magát az üdülési csekket adóztatják.
A külföldi forgalom növeléséhez pedig véleményük szerint több pénzt kellene fordítani a turizmusmarketingre. Nem látják, mennyiben fogja erősíteni a hazai turizmus nemzetközi marketingjét, ha a Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint összeolvasztják az Agrármarketing Kft.-t, az ITD Hungaryt (tőkebefektetések marketingje) és a Magyar Turizmus Zrt.-t. Nem világos, ez hogyan érinti majd a turizmusmarketing költségvetését, és szakmaiságát.
Áfacsökkentés nélkül pedig nehezen tudja elképzelni a szállodai szakma a forgalomnövelést csakúgy, mint a foglalkoztatásbővítést a bérterhek mérséklése nélkül. Ma Európában Magyarországon van az egyik legmagasabb áfakulcs a szállodai szobakiadáson és a vendéglátáson is. Ezek a felvetések azonban nem találhatók meg az új Széchenyi Tervben.
Eddig nem tudtak pályázni a magánszállásadók
Mások a szempontjaik a magánszállásadóknak: ők szeretnék elérni, hogy bekapcsolódhassanak a Széchenyi Terv pályázataiba - mondta el lapunknak Trangóni Katalin, a Magánszállásadók Országos Szövetségének alelnöke. A magánszállások fejlesztése emelhetik a turizmus színvonalát, sok családnak biztosíthatnak megélhetést - érvelt az alelnök. Mivel az országban harmincezer feletti a magánszállások száma, ez nemzetgazdasági érdek is emelte ki.
Jelenleg nehezen használhatják ki a pályázatokat a magánszállásadók, ugyanis azok elsősorban vállalkozóknak és egyéni vállalkozóknak szólnak, nem a szálláskiadásban érdekelt adószámmal rendelkező magánszemélyeknek - fűzte hozzá.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Work-life balance 2 hete
- Munkahelyi egészségromlás - feleslegesen szenvednek a munkavállalók? 2 hete
- A 40 feletti magyarok többsége háttérbe szorítja testi-lelki egészségét és magányos 3 hete
- Mit tehetünk, hogy jobban aludjunk? 4 hete
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- A nők tovább élnek, mégis több időt töltenek betegen – mi áll a háttérben? 1 hónapja
- A legtöbb munkáltató nem áll készen a menopauza-megfelelési határidőre 1 hónapja
- Nem csak stresszesek: ezek a munkák teszik leginkább tönkre az egészséget 1 hónapja
- Ilyen egy gondoskodó munkaadó: díjat nyert a HungaroControl 1 hónapja
- Európa legjobb Spa Meeting Hotelje lett a Le Primore Hotel & Spa 2 hónapja
- Figyelmeztetés a munkaadóknak – új szintre lép a munkahelyi mentális egészség 2026-ban 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?