kapubanner for mobile

Sínen van a francia nyugdíjreform

A francia kormány keddi ülésén jóváhagyta Nicolas Sarkozy államfő egyik legjelentősebb reformjának, a nyugdíjrendszer átalakításának tervezetét, amely szeptemberben kerül a parlament elé.

"Nagy nap a mai" - így üdvözölte a köztársasági elnök kormánya jóváhagyását. A népszerűsége mélypontján lévő államfő számára ugyanis a kormányzatot övező botrányok közepette a nyugdíjreform szimbolikus jelentőségűvé vált: annak sikeres végrehajtásával szerezheti vissza elvesztett elnöki tekintélyét Sarkozy, és készítheti elő újabb elnökjelöltségét 2012-re.

Az államfő hétfő esti tv-interjújában megerősítette, hogy a Bettencourt-ügy miatt három hete a francia napilapok címlapján szereplő munkaügyi minisztere, Eric Woerth fogja a reformot levezényelni: a parlamenti vita szeptember 7-én kezdődik.

Az állami pénzügyi felügyelet múlt heti vizsgálata azt állapította meg, hogy Eric Woerth költségvetési miniszterként 2007 és 2010 között nem avatkozott bele Európa leggazdagabb asszonya, Liliane Bettencourt adóügyi kérdéseibe. A milliárdost azzal vádolják, hogy vagyona egy részét adóparadicsomokba mentette ki. Nicolas Sarkozy ezt követően ismételten támogatásáról biztosította a szerinte most már minden gyanú alól tisztázott minisztert, de jelezte: a nyugdíjreform sikerének érdekében le kell mondania a kormánypárt pénztárnoki tisztségéről, amelyet nyolc éve töltött be. Ezt kedd reggel Woerth meg is tette.

A rendszeres utcai tiltakozások ellenére Sarkozy kitart a nyugdíjreform legjelentősebb javaslata mellett, amely szerint a jelenlegi 60-ról fokozatosan 62-re emelkedik a nyugdíjkorhatár 2018-ig. Az államfő elmondta: ezen már a jövőbeni tüntetések sem változtathatnak. A szakszervezetek a törvénytervezet vitájának kezdetére, szeptember 7-re terveznek újabb utcai megmozdulást.

A gazdasági válság elmúlt két évében a francia nyugdíjrendszer deficitije háromszorosára nőtt: a közel negyven kiegészítő állami- és magánpénztár hiányával együtt a rendszer deficitje idén elérheti a 32 milliárd eurót, 2020-ra pedig 45 milliárd euróra emelkedhet, ha nem történnek megelőző intézkedések.

A tervezett fokozatos korhatáremelés konkrétan azt jelenti, hogy 2011. július 1-jétől a korhatár évente 4 hónappal fog megemelkedni, hogy 2018 júliusra elérje a 62 évet. Az emelés az 1951-ben és az azután születetteket érinti.

Az Európai Unió tagállamai közül Franciaországban az egyik legalacsonyabb a nyugdíjkorhatár: a 60 évet 1983-ban az Francois Mitterrand néhai szocialista köztársasági elnök egyik első intézkedéseként vezette be az akkori 65 év lecsökkentésével. Ezt a baloldal azóta érinthetetlen szociális vívmánynak tekinti, s mostanig a jobboldal sem mert hozzányúlni.

A nyugdíjreform egy másik jelentős eleme a közalkalmazottak és a magánszférában dolgozók járulékainak egységesítése. A közszférában dolgozók jelenleg csak 7,85 százalékos nyugdíjjárulékot fizetnek a magánszektorban foglalkoztatottak 10,55 százalékával szemben. A kormány tíz év alatt szeretné a közalkalmazotti járulékfizetést a magánszférában dolgozók szintjére hozni. Megszűnik 2012-től a háromgyerekes közalkalmazottak korkedvezményes nyugdíjazásának lehetősége is legalább 15 évnyi munkaviszony után. Két év múlva már csak azok vehetik igénybe ezt a kedvezményt, akiknek már addig három gyermeke született: 2008-ban 14 ezer nő élt ezzel a lehetőséggel.

A magas jövedelmek adóját pedig megemeli a kormány, amelyből évente 3,7 milliárd euró bevételi többletet remél a nyugdíjak finanszírozásához. A legmagasabb adósáv (az évi 69783 eurót vagy annál többet keresők számára) a jelenlegi 40-ről 41 százalékra emelkedik. Az új adó a 342 ezer legnagyobb bevétellel rendelkező háztartást érinti a francia családi adózási
rendszerben. Az egyszázalékos adóemelés vonatkozik minden tőkejövedelemre is (részvényopciókra, osztalékokra, ingatlan bérbeadásra, vállalatvezetői magas nyugdíjakra), valamint a vállalkozások egyes szociális adókedvezményei megszűnnek.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el

Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk

Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk