Sokszor feleslegesek és rabolják a munkaidőnket a megbeszélések
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz értekezletek legalább fele teljesen felesleges – állítják a Hvg.hu olvasói, pedig munkaidejük legalább negyedét a meetingek, illetve az ezekre való felkészülés teszi ki - írja a Hvg.hu.
Egy felmérés szerint Amerikában naponta 11 millió találkozót tartanak a cégeknél, és a számítások szerint az így kiesett munka miatti veszteség elérheti az évi 37 milliárd dollárt. Számos vezető és munkavállaló vélekedik úgy, hogy a megbeszélések számát bizony korlátozni kéne. Ha pedig mindenképpen össze kell gyűjteni egy helységbe a kollégákat, akkor is kontrollálni kell az időtartamát, a résztvevők létszámát, és pontosan kell meghatározni a célját - írja a gazdasági portál.
A Hvg.hu olvasóinak majdnem háromnegyede gondolja azt, hogy az esetek legalább felében teljesen feleslegesen ül be a céges tárgyalóba valamilyen megbeszélésre. Ráadásul a megkérdezettek döntő többsége munkaidejének legalább a negyedét értekezletekre pazarolja.
Hvg.hu
A Hvg.hu olvasóinak majdnem háromnegyede gondolja azt, hogy az esetek legalább felében teljesen feleslegesen ül be a céges tárgyalóba valamilyen megbeszélésre. Ráadásul a megkérdezettek döntő többsége munkaidejének legalább a negyedét értekezletekre pazarolja.
Hvg.hu
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?