Sport vagy tanulás, sport vagy munka? - itt a segítség, hogy ne kelljen választani
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 23 felsőoktatási intézménnyel írt alá együttműködési megállapodást szerdán a Magyar Tudományos Akadémián tartott, a kettőskarrier-programról szóló konferencia után. A kettőskarrier-program célja, hogy fizikai vagy mentális támogatást adjon a sportolóknak, illetve segítsen abban, hogy ne kelljen választaniuk a sport és a tanulás, a sport és a munka között.
Az októberben indult kettőskarrier-program része, hogy a sportolók akár egyéni tanrend mellett, de mindenképpen tovább tanulhassanak a versenyekre vagy az olimpiára való felkészülés mellett. Ennek eredményeként született meg a megállapodás 23 felsőoktatási intézménnyel (22 egyetemmel és egy főiskolával).
A kettőskarrier-programra eddig 17 sportág 86 versenyzője jelentkezett, főleg egyéni sportok képviselői keresték meg a MOB-ot, de jelentkeztek vízi-, kézi-, és röplabdázók is. A friss adatok szerint 27 érvényes sportolói megállapodása van a MOB-nak, 9 van folyamatban, 32 sportolóval pedig már a személyes konzultáció is lezajlott.
A megállapodás aláírását megelőző konferencián Gyulay Zsolt MOB-elnök köszöntője után előadást tartott többek között Kovács Antal olimpiai bajnok cselgáncsozó, a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója, a Pécsi Tudományegyetem docense, a MOB elnökségének tagja; Bartha Csaba, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Edzéselméleti és Módszertani Kutató Központ igazgatója, egyetemi docens, a MOB operatív igazgatója; Goschi Gabriella, a Sport és Lélek Egyesület alapító tagja, a vízilabda-válogatott sportpszichológusa, Varga Zsolt olimpiai bajnok, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója, kétszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnok tőrvívó, orvos, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, a MOB elnökségének tagja és Mocsai Lajos mesteredző, a Magyar Egyetemi- Főiskolai Sportszövetség elnöke, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem kuratóriumának elnöke, a MOB tagja.
"A program óriási segítség azoknak a sportoló hallgatóknak, akik szinte egész évben edzőtáborokban, versenyeken vannak. A sportbarát egyetemeken megvalósítható az egyéni vizsgarend, ami figyelembe veszi a versenyzők sportbeli elfoglaltságait. Az elsők között csatlakoztunk a programhoz, és örültünk a lehetőségnek. A mi egyetemünk hallgatója például Pigniczki Fanni, a párizsi olimpiára készülő ritmikus gimnasztika-versenyző" - mondta az MTI-nek Sárfalvi Péter világbajnok öttusázó, a Károli Gáspár Református Egyetem sportigazgatója.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?