Stratégiai megállapodást kötött a Tescóval is a kormány
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a kormány kedden Budapesten a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.-vel.
Cséfalvay Zoltán kiemelte: a megállapodás két fő pont köré szerveződik, így a szakképzés erősítését és a beszállítók számának növelését tűzi ki célul; mindkettő egyaránt érdeke a kormánynak és a Tescónak.
Az NGM államtitkára elmondta: a magyar kormány immár tizedszer köt stratégiai partnerségi megállapodást olyan globális nagyvállalattal, amely elkötelezett abban, hogy hosszú távra tervezzen Magyarországon, és abban, hogy segítsék a magyar gazdaság fejlődését. Ezek a vállalatok tevékenységükkel nagy mértékben hozzájárulnak a bruttó hazai termék (GDP) és az export növeléséhez, támaszkodnak a magyar beszállítókra és aktívan részt vesznek a szakképzésben, nagy hangsúlyt fektetnek a kutatásra, a fejlesztésre, az innovációra - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán.
A Tesco magyarországi jelenléte kapcsán kiemelte: az elmúlt években a magyarországi kiskereskedelmi beruházások közel 30 százalékát a Tesco hajtotta végre, emellett jelenleg a legnagyobb magyarországi magánfoglalkoztató, a munkavállalóknak folyamatos képzést biztosít, és beszállítói köre is folyamatosan bővül, 1500 beszállítójából mintegy 1300 magyarországi vállalat.
Cséfalvay Zoltán a kedden aláírt megállapodás kapcsán hangsúlyozta: mivel Magyarország kis, nyitott gazdaság, ezért az ország és a vállalatok számára kulcskérdés, hogy minél erősebben, minél magasabb hozzáadott értékű termékekkel kapcsolódjon a globális értékláncokhoz. A Tesco eddig is törekedett arra, hogy beszállítói fórumokkal segítse elő a hazai kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) részvételét, új kezdeményezésükkel, a beszállítói akadémiával pedig nemcsak a helyi, jó minőségű termékeket gyártó kkv-kat, hanem az országos beszállítókat is meg szeretnék találni.
Az NGM államtitkára szerint a megállapodás jelzi azt is, hogy a kormány elvégezte "házi feladatát", hogy Magyarországon mára lezárult a fiskális konszolidáció, a hiány tartósan a GDP 3 százaléka alatt van, az államadósság csökkenő pályára került, a foglalkoztatás pedig folyamatosan nő. Az ország ennek eredményeképpen olyan növekedési pályára léphet, amely nem az adósságból táplálkozik, hanem amelynek fedezete a teljesítmény; ezt szolgálja az adórendszer átalakítása is - emelte ki Cséfalvay Zoltán.
Gerard Gray ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy a Tesco 1994-ben lépett a magyar piacra, és az azóta eltelt időben folyamatosan beruházott, áruházakat nyitott, partnerséget épített a kis- és közepes vállalkozásokkal, és munkahelyeket teremtett.
Kiemelte, hogy a Tesco jelenleg a legnagyobb magánszektorbeli munkáltató Magyarországon, egyben az egyik legnagyobb adófizető, és hetente mintegy 3,6 millió vásárlót szolgál ki. Ezek az adatok is kifejezik, hogy a Tesco a magyar nemzet támogatója - mondta Gerard Gray.
Hozzátette: a kedden aláírt megállapodás jelzi, hogy a Tescot mint Magyarország partnerét, és mint a magyar gazdaság egyik fogaskerekét ismeri el a kormány. A vezérigazgató kifejtette, hogy a megállapodás a folytatás szándékát is jelenti; a cég szeretné támogatni a kormányt a növekedés építésében, és a vásárlói bizalom növelésében a válság ellenére is.
Gerard Grey hangsúlyozta: a Tesco szeretne hozzájárulni a pozitív külkereskedelmi mérleghez, és a társadalmi felelősségvállaláson keresztül szeretné segíteni az embereket. Úgy vélekedett, hogy a most kötött megállapodásnak kézzelfogható eredményei is lesznek, így az áruházakban és a beszállítóknál új munkahelyek keletkeznek.
A Tesco a Magyarországon működő legnagyobb forgalmú élelmiszer-kereskedelmi lánc a piackutatók szerint. A Nielsen becslése alapján a Tesco forgalma 705,2 milliárd forint volt tavaly. A Tescónak 2011-ben összesen 212 üzlete működött Magyarországon.
A kormány múlt szerdai ülésén döntött arról, hogy újabb magyarországi nagybefektetőkkel köt stratégiai megállapodást: összesen 40 ilyen kétoldalú egyezmény aláírását tervezik. A kabinet eddig a Coca-Colával, a Richter Gedeon Nyrt.-vel, az Alcoa-Köfém Kft.-vel, a Daimler AG-vel, a Magyar Suzuki Zrt.-vel, valamint a Hankook Tire Kft.-vel és a Microsoft Magyarország Kft.-vel, a GE Hungary Kft.-vel és a Stadler Trains Magyarország Vasúti Szolgáltató Kft.-vel kötött stratégiai megállapodást.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- 110 új munkahely jön létre Mezőtúron 1 hete
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- Szemléletváltás a HR-ben: a legjobb HR stratégiák a régióból 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 3 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 4 hete
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?