kapubanner for mobile

Szlovénia mérsékelni kívánja a migránsáradatot

Szlovénia mérsékelni akarja a tömeges bevándorlást, és csökkentené a területén naponta fogadott migránsok számát, hogy könnyebben tudja szabályozni a menekültáradatot Ausztria és Németország felé - jelentette a HINA horvát hírügynökség kedden szlovén sajtóbeszámolókra hivatkozva.

Hétfőn Horvátországból a szlovéniai Dobovára négy vonat érkezett 4100 migránssal, valamint más határátkelőkhöz további 1500 főt szállítottak a horvát hatóságok.

Szlovén sajtóértesülések szerint a szlovén hatóságok ezek után nem fogadtak újabb vonatot a horvátországi bródi tranzitközpontból, amit azzal magyaráztak, hogy erőteljesebben kívánják szabályozni a Nyugat-Európa felé áramló migrációs hullámot.

Miro Cerar szlovén kormányfő a szlovén közszolgálati televíziónak adott hétfő késő esti interjújában elmondta: "Horvátországgal az együttműködés az utóbbi időben jó, de nem optimális".

Hozzátette: a balkáni migrációs útvonalon fekvő országoknak együtt kell működniük a bevándorlási nyomás csökkentéséért.

A miniszterelnök mindazonáltal úgy véli: Ljubljana a schengeni határokat védi, és nem engedheti meg, hogy két hét alatt 100 ezer ember torlódjon fel Szlovéniában, amennyiben Ausztria és Németország úgy döntene, hogy nem fogad több migránst a területére. Ez szerinte "humanitárius katasztrófához" vezetne a tél beköszöntével.

Szlovénia a legrosszabb esetre is rendelkezik forgatókönyvekkel, ha nem mérséklődik a menekültáradat, és az Európai Unió erre nem reagál - szögezte le kormányfő.

Vesna Györkös Znidar szlovén belügyminiszter péntekre munkaértekezletre hívta meg a nyugat-balkáni migrációs útvonalon fekvő országok belügyminisztereit. Sajtóértesülések szerint Szerbia, Macedónia és Görögország is jelezte részvételét, noha az értekezletre nem a belügyminiszterek, hanem megbízottaik érkeznek.

Szlovéniában - a legfrissebb ljubljanai adatok szerint - október közepe óta 224 413 illegális bevándorlót vettek nyilvántartásba. Pénteken 7397, szombaton 7905, vasárnap 7300, hétfőn 5261, kedden reggel 6 óráig 2249 újabb migráns lépte át a horvát-szlovén határt. Ausztriába október 20. óta 207 438 közel-keleti menekült érkezett.

A zágrábi belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint szeptember közepe, a magyar-szerb zöldhatár lezárása óta Horvátországban 401 226 migránst vettek nyilvántartásba. Többségük illegálisan lépte át a szerb-horvát határt, és többnyire Bapska körzetében léptek horvát területre. A horvát hatóságok közel két hete kezdték vonattal szállítani a migránsokat a szerb határról Szlovéniába.
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek