Szoftverek segítik az egyetemi hallgatók felkészülését
A Honeywell bejelentette, hogy két vezető magyar egyetem - a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Pannon Egyetem - az ő szoftverük felhasználásával segíti a diákok technikai szaktudásának fejlődését, ezzel is javítva a hallgatók jövőbeni munkaerő-piaci esélyeit.
A veszprémi Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán a Honeywell BLEND és SAND alkalmazásait telepítették, melyek segítségével a diákok el tudják végezni az termelés-programozás és -menedzsmenthez kapcsolódó gyakorlati és kutatási feladatokat.
A Honeywell szakértői a szoftverek telepítése mellett emelt szintű tervezéssel és ütemezéssel foglalkozó, gyakorlatorientált előadást is tartottak a hallgatóknak.
- A Honeywell alkalmazásainak két jelentős hozadéka is van hallgatóink számára - mondta el Bertók Botond, a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar, Számítástudomány Alkalmazása Tanszékének professzora. - Először is a folyamatszimulációs és -menedzsment feladatok megoldása segíti azok megértését, és hasznos tudást ad, mely birtokában hallgatóink képessé válnak a gyakorlati problémák informatikai eszközökkel való megoldására. Másodsorban megismerik egy komplex szoftver használatát, amit később szakmai munkájuk során tudnak hasznosítani.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói már élvezhetik az UniSim Design Suite nyújtotta előnyöket, és hamarosan a Profit Suite-ot is alkalmazni fogja az intézmény azon tárgyak oktatásánál, ahol a dinamikai szimuláció és kémiai folyamatellenőrzés témaköreivel foglalkoznak.
- Azért a Honeywellt választottuk, mert iparágának piacvezető, nagy presztízsű képviselője, mindamellett átfogóan ismeri az egész termelő szektort - nyilatkozta Dr. Mizsey Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki tanszékének professzora. - Az UniSim jelentősen leegyszerűsíti a tananyag átadását. Olyan megoldásról beszélünk, mely lehetővé teszi a dinamikus folyamatszimulációk minden eddiginél egyszerűbb, felhasználóbarát alkalmazását. A programot már használó doktorandusz hallgatóink pozitív visszajelzései alapján már tervezzük az UniSim bevezetését az alsóbb évfolyamokon is - mondta Dr. Mizsey Péter.
- A világ sok más térségéhez hasonlóan Közép- és Kelet-Európában is hiány van képzett munkaerőben a termelő ágazatokban - mondta el Norm Gilsdorf, a Honeywell Process Solutions EMEA alelnöke és igazgatója. - A műszaki oktatást segítő programok nagyban segítik a diákok pályaválasztását, és ha már egyszer a folyamatmenedzsment mellett döntöttek, ezek az alkalmazások segítséget nyújtanak az ágazat kihívásaira és gyakorlati kérdéseire való felkészülésben.
Kérjük, további információért látogasson el a www.honeywell.com/ps weboldalra.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?