Sztrájk a British Airways-nél
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Budapest és London között közlekedő szokásos napi négy repülőgépjárat helyett csak kettő közlekedik a British Airways hétfőn kezdődött ötnapos sztrájkja idején - közölte Náray Vilmos, a légitársaság magyarországi sajtószóvivője.
Hétfőn a reggeli londoni járatok még elindultak, de keddtől várhatóan csak a 13.30-kor és a 18.55-kor induló gépek szállnak fel Feihegyről.
A szóvivő elmondta: a brit légitársaság azt tűzte ki célul, hogy a sztrájk ideje alatt európai járatai 50 százalékát közlekedteti, a tengeren túli járatoknak pedig a 60 százalékát. Összességében mintegy 60 ezer utast tudnak így elszállítani naponta, ami a normál utasszám 70 százaléka.
A járatok pontos indulásáról a légitársaság honlapján (www.britishairways.com) kapnak pontos információt az utasok.
A British Airways (BA) légiutas-kísérői azután kezdtek ötnapos sztrájkba, hogy nem született megállapodás szombaton a szakszervezet és a vállalatvezetés között.
A brit légitársaság 13 ezer légiutas-kísérőjéből 12 ezret képviselő Unite szakszervezet vasárnap a BBC-vel azt közölte, hogy hétfőn a terveknek megfelelően megkezdődik a sztrájk és május 28-án zárul.
A szakszervezet már korában jelezte, ha a vitás kérdésekben nem sikerül dűlőre jutni a vállalat irányítóival, további sztrájknapokat is tart: május 30-tól június 3-ig és június 5-től június 9-ig. A BA utaskísérői márciusban is sztrájkoltak, először három, majd négy napig.
A hónapok óta húzódó munkajogi viszály előzményeként a súlyos anyagi gondokkal küszködő British Airways vezetése - drasztikus takarékossági program keretében - tavaly novemberben két évre befagyasztotta az utaskísérők bérét, háromezret közülük részmunkaidős foglalkoztatásra helyezett át, és csökkentette a hosszú távú járatok légi kiszolgáló személyzetének létszámát.
A szakszervezet szerint a cég ezzel munkaszerződéseket sértő módosításokat kényszerített a személyzetre, előzetes konzultáció nélkül.
A British Airways eddigi legrosszabb üzleti évét zárta március végével részben a márciusi sztrájkok miatt - közölte a vállalat pénteken. Az adózás előtti veszteség 531 millió font (762 millió dollár) lett, ami a legnagyobb a cég 1987. évi magánosítása óta.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?