kapubanner for mobile

Támogatott fogyasztóvédelmi képzés zárult Hajdú-Biharban

A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FOME) ügyfélszolgálati képzéssel járult hozzá 19 Hajdú-Bihar megyei munkavállaló fogyasztóvédelmi ismereteinek kibővítéséhez; a szervezők szerint az elégedett fogyasztók jelenthetnek valós versenyelőnyt a cégeknek.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központja által támogatott 30 órás képzés keretében a többi között jogi és pszichológiai ismereteket, konfliktuskezelést tanultak a résztvevők - mondta Morvai Gábor, a FOME sajtóreferense a tanúsítványok átadását megelőző debreceni sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a fogyasztó elégedettsége kézzelfoghatóan járul hozzá egy-egy vállalkozás sikeréhez. A képzésbe igyekeztek olyan munkavállalókat bevonni, akik munkájuk során közvetlenül a vásárlókkal vannak kapcsolatban, így ruházati és elektronikai kereskedések, bútorboltok alkalmazottait is oktattak - ismertette.

Morvai Gábor a másfél millió forintos képzést egyedülállónak nevezte, hiszen korábban még nem szerveztek hasonló, adott célcsoportra fókuszáló fogyasztóvédelmi képzést. Hozzáfűzte: folytatni szeretnék az ország más részein is a programot.


  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, a NAV most videóval is segít

Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk

Így változhat a 3%-os hitel a külföldi magyaroknak

A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk

Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk