Tisztul a gazdaság, csökken a cégek száma
A harmadik negyedévben 8511 cég szűnt meg Magyarországon, ez 32 százalékos növekedés a megelőző év azonos időszakához képest. A hazai vállalatok száma elérte évtizedes tetőpontját, a törölt cégek száma meghaladta az újakét, ami a szigorodó jogszabályok és az elnyúló gazdasági stagnálás együttes hatásának köszönhető - véli Tóth Tamás, az adatot közlő Opten céginformációs szolgáltató igazgatója.
A harmadik negyedévben mindössze 2716 céggel szemben indult felszámolási eljárás. Ez 2008 második negyedéve óta a legjobb adat, azóta ugyanis rendre öt-hatezer cég jutott erre a sorsra negyedévente. Hasonlóképpen alacsony szintre esett a végelszámolás alá kerülő cégek száma: a harmadik negyedévben 2133 céget zárattak be a tulajdonosok - ez is a legalacsonyabb érték a válság kitörése óta.
A cégek törléséhez vezető eljárástípusok közül egyedül a kényszertörlések száma emelkedik. A harmadik negyedévben közzétett 4671 ilyen eljárás több mint duplája az előző negyedévinek, és csaknem négyszerese az előző év azonos időszaki értékének. "A jogalkotók 2011 óta dolgoznak az elaprózott és nagy fluktuációjú hazai cégstruktúra egészségesebbé tételén. Mostanra sikerült elérni, hogy megálljon a cégek számának irreális növekedése" - véli Tóth Tamás. Az igazgató szerint a közeljövőben a fluktuáció folyamatos csökkenésével és a vállalatok abszolút számának lassú apadásával vagy stagnálásával számolhatunk. A kényszertörlést tavaly márciusban vezette be a cégtörvény. Azóta egyre többször élnek a hatóságok ezzel az eszközzel, a harmadik negyedéves adat mégis komoly megugrás a megelőző negyedévekhez képest.
"Fellélegezni még korai lenne: igaz, hogy a cégstruktúra egészségtelen növekedése megállt, de az ideális állapottól még nagyon messze van. Európai mértékekben továbbra is rendkívül magas a mikrovállalkozások aránya, a fluktuáció pedig egy egész nagyságrenddel nagyobb, mint például Németországban" - mondja az Opten igazgatója.
A szürkegazdaság szereplői, a fiktív vállalatok és a felelősséget hárító valódi tulajdonosaik továbbra is komoly károkat okozhatnak ügyfeleiknek. "Évek óta szorgalmazzuk, hogy a hatóságok erélyesen lépjenek fel az ilyen cégek megszüntetése érdekében, tulajdonosaikat pedig tiltsák el a cégvezetéstől, kifizetetlen számláikkal ugyanis jól működő cégeket hoznak nehéz, sőt sokszor megoldhatatlan helyzetbe" - mondja Tóth Tamás. Az Opten igazgatója szerint a jogszabályok e téren 2013-ban is szigorodtak valamelyest, gyakorlati alkalmazásuk azonban még nem tökéletes. "A felelős hazai vállalatoknak továbbra is ajánljuk a fokozott céginformációs tájékozódást, hogy a turbulensen változó környezet támasztotta akadályokat sikerrel vegyék" - mondja Tóth Tamás.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 4 hete
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Megállíthatatlan a takarítócég, pörög a BMW 2 hónapja
- Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában 2 hónapja
- Szexibb lett az író, mint a fejlesztő? A techcégek már kommunikációs szakemberekre vadásznak 2 hónapja
- Megingott a magyar dolgozók biztonságérzete és jövőképe 2 hónapja
- Az Aldinál zsinórban tizedik hónapja csökken a létszám 3 hónapja
- Több tízezerrel kevesebben dolgoznak Magyarországon – a férfiaknál drámai a csökkenés 3 hónapja
- Felmérés: világszerte minden ötödik ember munkahelyet váltana egy éven belül 3 hónapja
- Beindult a BMW 4 hónapja
- Az üres álláshelyek számának változása - grafikon 4 hónapja



Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?