kapubanner for mobile

Tömeges kirúgások a CATL-nél – mit lép a kormány?

Miután kiderült, hogy a debreceni CATL több tucat magyar dolgozót bocsátott el, a város önkormányzata munkaügyi ellenőrzést kezdeményezett. A kormány tárgyalt a cég vezetésével, és jelezte: ha van elérhető szakképzett magyar munkaerő, azt kell alkalmazni. A cég szerint nem történt csoportos leépítés, de a próbaidősök nem számítanak ebbe bele - írja a Telex.

A lapnak nyilatkozó jelenlegi és volt dolgozók szerint a próbaidősökkel cudarul bánt a cég, mely az utóbbi hetekben több tucat – egyes becslések szerint akár 150-200 – magyar dolgozót bocsátott el, jellemzően indoklás nélkül, váratlanul. Az elbocsátások hátterében egyes források szerint az új kínai vezetés stratégiaváltása állhat, amely a gyárat inkább kínai munkaerővel kívánja feltölteni.

A munkavállalók értetlenül és megrendülten fogadták a döntéseket, különösen azok, akik más városokból vagy külföldről költöztek Debrecenbe, sokszor családdal és hitellel. A gyári dolgozók között általános a bizonytalanság, a cégen belül pedig elterjedt, hogy a magyar munkaerő nagy részét leépítenék. A cég semmilyen hivatalos tájékoztatást nem adott, miközben a kirúgások hátterében iparági spekulációk szerint geopolitikai okok és belső költségcsökkentési kényszerek is állhatnak.

A Telex cikke nyomán a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalhoz fordult a debreceni önkormányzat, kérve egy átfogó munkaerőpiaci ellenőrzés lefolytatását a cégnél. A magyar jogszabályok szerint ugyanis külföldi munkavállalót csak akkor lehet alkalmazni, ha nincs megfelelően képzett magyar munkaerő.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közölte, hogy a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezetése egyeztetett a CATL felsővezetésével. A megbeszélésen hangsúlyozták: amennyiben van elérhető szakképzett magyar munkaerő, azt kell előnyben részesíteni.

A cég, valamint a városháza és a HIPA állítása szerint nem történt csoportos létszámleépítés. Ugyanakkor fontos részlet, hogy a próbaidős dolgozók nem számítanak bele ebbe a kategóriába, így akár több száz alkalmazott is elbocsátható anélkül, hogy hivatalosan be kellene jelenteni a létszámcsökkentést. A Telex több alkalommal is próbált pontos adatokat szerezni a kirúgások mértékéről, de a CATL, az önkormányzat és a minisztérium sem adott érdemi választ.

Spórol az állam, leépít a Posta – kik kerültek sorra?

 

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára

Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk

Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney

Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk

Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták

A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk