kapubanner for mobile

Üres frázisok a kísérőlevélben

Jól kommunikálok, szeretem a kihívásokat, kiválóan beszélem a nyelvet. Kedvelt közhelyek az önéletrajzhoz csatolt motivációs levélben, mégsem éri meg ezeket használni, ugyanis a HR-esek átsiklanak a formulák felett. Érdemesebb inkább konkrét helyzetekkel néhány szóban bemutatni, miből derültek ki ezek a tulajdonságok.

A pályázóknak a maximum fél oldal terjedelmű motivációs levélben vagy más néven kísérőlevélben arra kell választ adniuk: mely pozíciót kívánják megpályázni, honnan szereztek tudomást a szóban forgó munkalehetőségtől és miért éppen magukat tartják a legalkalmasabbnak a kiszemelt állásra. Érdemes szem előtt tartani: mindenképpen jó pont a felvételiztetők szemében, ha a személytelen "Tisztelt Hölgyem/Uram!" beköszönés helyett az anyagot kezelőnek címezzük a kísérőlevelet. Végezetül időpontot kell kérniük a személyes találkozásra is.


Ne tömjük tele banális közhelyekkel



A tapasztalatok szerint a kísérőlevelek egyik legnagyobb buktatója az alkalmasságot megindokoló rész, mivel a legtöbb pályázó itt sétál bele a közhelyek csapdájába. Pedig a tét nagy: tekintettel a számtalan jelentkezőre és a HR-esek szűkös idejére, a legtöbb szakembernek mindössze fél-egy perc ideje jut átfutni a pályázati anyagokat. A sablonos pályázat így megy is a süllyesztőbe. Épp ezért a "szeretem a kihívásokat", "kiváló a kommunikációs készségem", "jó vezető vagyok", "szeretek emberekkel dolgozni", "ambiciózus vagyok", "jól tudok angolul" és ehhez hasonló fordulatokat nyugodtan hagyjuk ki a motivációs levélből.

Mivel mindezek magukban üres szavak, csak akkor bírnak értékelhető információval, ha a pályázó konkrét példát is tud hozni a felsorolt pozitívumokra - ám erre többnyire az állásinterjú személyes fordulójában kerül majd sor. Például: "a szeretem a kihívásokat" fordulat helyett írjuk inkább valami hasonlót: korábbi munkahelyemen vezetőm szerint is hatékonyan kezeltem az ügyfélszolgálati munka során felmerülő kellemetlen helyzeteket. " Ha már a személyes állásinterjúra kerül a sor, egészítsük ki mindezt ezzel: ügyfélszolgálati munkám során a kiemelten nehéz esetnek számító ügyfeleket rendszeresen a gondjaimra bízta a részlegvezető. Naponta átlagosan legalább 50 ilyen személyt irányított hozzám, így bőven volt alkalmam gyakorolni a gördülékeny problémamegoldást is. Mellőzendő emellett a "jól tudok angolul" formula is: helyette inkább adjuk meg a nyelvtudás szintjét. "Tárgyalóképes angoltudással rendelkezem írásban és szóban egyaránt, így a kapcsolattartás a cég külföldi partnereivel nem jelentett gondot a számomra. A "jó vezető" vagyok fordulat ugyancsak kerülendő. Helyette írjuk például azt: "vezetői adottságaimat egy 10 fős csapat élén kamatoztathattam három évig."


A kísérőlevél nem kis CV



A kísérőlevélnél gyakran az is problémát jelent, hogy egyes pályázók egyfajta mini önéletrajzként igyekeznek minden lényeges információt belesűríteni. Pedig a kísérőlevél nem a CV kicsinyített mása: ezért nem kell túlságosan bő lére ereszteni, és felesleges benne pontról pontra újra meg újra elismételni az önéletrajzban szereplő információkat. De hiába tökéletes a formula, ha mindez csapnivaló helyesírással társul. Mivel a helyesírási hibák nagyon lerontják a pályázóról alkotott összképet, érdemes az anyagokat küldés előtt átnézetni egy, a helyesírásban jártas baráttal/ismerőssel vagy latba vetni a helyesírás-ellenőrző programot is. Problematikus lehet a fiókból hirtelen előrántott, túlságosan általános és nem konkrét pozícióra megírt motivációs levél. A felsülést akkor kerülhetjük el, ha lehetőség szerint az összes megpályázott pozícióra új anyagot készítünk. De ha minderre még sincs szükség, fordítsunk különös gondot a motivációs levél dátumozására.

Kerülendő közhelyek:
  • Szeretem a kihívásokat
  • Jól kommunikálok
  • Jó vezető vagyok
  • Nagy a stressztűrő készségem
  • Szeretek emberekkel foglalkozni
  • Tudok nyomás alatt is dolgozni
  • Ambiciózus vagyok
  • Intelligens vagyok
  • Szeretnék tanulni
  • Jó a problémamegoldó készségem

    Takács Gabriella
    • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

    A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

    Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

    Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

    Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

    Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk