Válság idején, advent előtt

Eddig is megszokhattuk, hogy csak az a hír, ami elé valamilyen összefüggésben odaírható a botrányos jelző, vagy ami további megszorításokat, elbocsátásokat, adókat, drágulásokat tartalmaz. Mai valóságunk felpezsdíti a minél rosszabb, annál jobb filozófia mindennapi aprópénzre váltását. Mi pedig sajnos válogatás nélkül megesszük, amit tálalnak. Bevesszük, hogy ha (még) nem vagyunk padlón, ne örüljünk, mert hamarosan sor kerül ránk is. Ha nem így, hát úgy. Elbocsátanak vagy kétszer annyit dolgozhatunk kevesebb pénzért. Ha önállóak vagyunk, nem lesz piacunk...

Valamiből valahogy sohasem elég: a ránk zuhanó, bensőnket szorító félelemből. Tovább gerjesztik-gerjesztjük, mintha nem félnénk zsigerből amúgy is, mintha a szorongásnak nem volna lavinatermészete. Osztályelső módjára félünk, egyre jobban. Nem vesszük észre, hogy a félelem is üzlet - valakiknek ellenünkre, önmagunknak önmagunk ellen.

A sajtót, a politikát és általában a külvilágot nem egykönnyen fogjuk megváltoztatni. Talán, ha tartalmas olvasmánnyal váltjuk fel a napi négyórás tévézést, internetezést, ha más kulcsszavakat írunk be a "gugliba", ha önmagunkra szánjuk inkább az időt, az önsajnálat perceit, csökken a feszültségünk és észrevesszük a jót is. Mindenesetre túl kell élnünk. Kezdenünk kell valamit remegő gyomrunkkal-kezünkkel, a bizonytalanná vált életünkkel. A félelem ott lüktet a külvilágban, a vele üzletelők működtetik, és ott ül a fejünkben. Hol vészcsengettyűnek, hol végtelenített magnószalagnak álcázva folyamatosan megakadályoz abban, hogy levetkőzzük. Annyira hozzászoktunk, hogy eszünkbe sem jut, van más irány, más megoldás, más választás is. Pedig van, szerencsére.

A félelem, a szorongás mindannyiunk öröksége, bár gyermekkorunkban többnyire nem ismertük. A gazdag ugyanúgy fél mint a szegény, csak mástól. Megszoktuk, foggal-körömmel ragaszkodunk hozzá. Az elme megpróbál megvédeni minket minden újtól, váratlantól, mert az biztos, ami biztonságos, ami már bevált. Mi pedig nem gondolunk rá elég gyakran, esetleg nem is tudjuk, hogy legyőzhető, hogy nem kötelező. Nem jut eszünkbe elégszer, vagy nincs róla tudomásunk, hogy a gyógyszer neve: a változtatás bátorsága.

Elég egy-egy magunkra fordított csendes óra, egy üres papír és egy toll, és amint leírjuk a "mitől is félünk" kérdésre spontán adódó első válaszunkat, talán meglepődünk, de máris kevésbé szörnyű az egész. Amit ismerünk, attól nem félünk annyira. Ma még csak kevesen vannak tisztában vele, hogy ezerféle ingyenes vagy olcsó technika, módszer (például önhipnózis, NLP, relaxáció, meditáció, energetikai gyakorlatok, EFT, önfejlesztő programok, ima, megerősítések, élethosszig tanulás) áll a rendelkezésünkre, amelyek segítségével mások beavatása-bevonása nélkül önmagunkon tudunk segíteni és legyőzni az ember legnagyobb ellenségét, a félelmet, a szorongást. Pedig tudható, hogy a saját szókészletünkből összeállított megerősítések, pozitív állítások napi három-négyszer öt percig tartó (lehetőleg hangos) ismétlése a lehetetlent is elérhető közelségbe hozza. Nem egy nap alatt, de néhány héten, hónapon belül biztosan.

A félelem eredete a gondolat. A gondolat szabályozható, irányítható, megjavítható. Amikor legközelebb szorongást kiváltó gondolatunk támad, gúnyoljuk ki vagy parancsoljunk neki megálljt és helyettesítsük tartalmi ellentétpárjával. Ha az jut eszünkbe, hogy az állásinterjú nem sikerül, azonnal hagyjuk abba és mondjuk ki: már hogyne sikerülne. Vágjuk félbe a gondolatot, ha azt sugallja, hogy a szerelmünk visszautasít. Helyettesítsük azzal, amit elérni szeretnénk. A gyógymód másik neve: a ma különösen aktuális kitartó változtatás bátorsága. Változtatni kell, mert ha helyben járunk, mindig ugyanazt a horizontot látjuk, onnan pedig csak ismert információk érkeznek. Ugyanabból a krumpliból és receptből mindig ugyanaz a leves lesz. Ez a megszokott látóhatár a mi kényelmi zónánk. Itt biztonságban érezzük magunkat. Csakhogy a növekedés, a fejlődés (a gazdagodás, a gyógyulás, a siker) mindig a komfortzónán túl található. Aki bátor, maga mögött hagyja a biztonságot.

Kezdjük apró dolgokkal. Próbáljuk ki, milyen nagyszerűen beválik, ha parkolás előtt erősen érezzük, mondogatjuk is, hogy találunk helyet. Meg fogunk lepődni, ugyanis a legzsúfoltabb parkolóban is lesz épp egyetlen üres hely. A kellemes tapasztalatok birtokában haladjunk a nagyobb dolgok felé. Fokozatosan írjuk át a saját életmesénket, a komor színek helyett válasszuk a változtathatóság nagyszerű pirosát, zöldjét, kékjét. Még egyszer: a félelem csak egy gondolat, egyáltalán nem kötelező, ellenben tudatosan megalkotható, újraírható, megállítható, átfesthető.

A tudománynak talán ez a legnagyszerűbb felfedezése. Az életünk jobbá is válhat, nem csak romolhat. Mindig van másik út. Minél messzebbre merészkedünk a saját kényelmi zónánktól, annál szélesebb a látóhatár, idővel annál biztonságosabb lábunk alatt a talaj. Induljunk el kívülről befelé. Ott vár a messzeség, a megoldás, a remény, a magunk alkotta jövő. Kedves szkeptikus! Tudsz jobbat vagy visszaülsz a tévé előtti fotelbe?

Szabóné Szebenyi Georgina, HR Portal