Varga Béla, a BorsodChem Zrt. HR és kommunikációs igazgatója
Varga Béla 2012. december 10-től a BorsodChem Zrt. HR és kommunikációs igazgatója. A társaság felsővezetésének azonban már több mint 15 éve tagja. 1997-től beszerzési és beruházási, 2003-tól beszerzési és logisztikai igazgatóként koordinálta a BorsodChem teljes körű beszerzési és logisztikai tevékenységét, ideértve számos, a vállalat fejlődését jelentős mértékben meghatározó beruházás, mint például a három izocianát létesítmény és a salétromsav üzemek megépítéséhez kapcsolódó beszerzéseket is.
27 éves pályafutása - ahogy ő maga szokta mondani - bővelkedik jó néhány "varga - betűben", ugyanis gépészeti tervezőként indult szakmai pályája rövid idő elteltével a vállalatirányítás területén folytatódott. Az elnök-vezérigazgató mellett műszaki titkárként elsajátított menedzsment ismereteket először középvezetőként az anyagellátási főosztály élén, majd igazgatóként a felsővezetésben kamatoztatta.
A 2006 és 2008 közötti időszakban a társaság első külföldi termelő leányvállalatának ügyvezető igazgatójaként irányította a csehországi anilin gyár hatékonyság növelő szerkezet átalakítását és integrációját.
Az ezekben az években megszerzett tapasztalatait jól tudta hasznosítani a BorsodChem 2011. évi tulajdonosváltása következtében elindult integráció során, amikor is az új tulajdonos, a kínai Wanhua cégcsoport és a BorsodChem közötti szinergiák feltárása került a középpontba.
HR és kommunikációs igazgatóként nem kisebb kihívás előtt áll, mint a két különböző kultúra, a kínai és a magyar közelítése egymáshoz, azaz egy olyan kulturális híd kiépítése, amelyen keresztül e két nemzet munkavállalói egymást támogatva, inspirálva képessé válnak két regionális szinten piacvezető vállalatból egy világszínvonalú, globális vegyipari cégcsoportot létrehozni, működtetni.
A hatékony együttműködés, pedig jelentős mértékben múlik a vállalaton belüli, illetve jelen esetben a vállalatok közötti kommunikáción, ezért kommunikációért felelős vezetőként kiemelten fontosnak tartja a munkavállalók folyamatos tájékoztatását, bevonását a társaság életébe. A vállalat folyamatait, rendszereit jól ismerő munkavállaló képes csak folyamatos hatékonyságnövelést elérni, ötleteivel hozzájárulni ahhoz, hogy a társaság a fejlődési pályáján folyamatosan felfelé haladjon.
HR vezetőként az őszinteséget, nyíltságot, átláthatóságot tartja a legfontosabb alapértékeknek, és mint lokálpatrióta elkötelezett azért, hogy a BorsodChem elsősorban a helyben és a környéken élőknek biztosítson hosszú távú, biztos megélhetést nyújtó munkahelyet. E közös cél eléréséhez azonban nélkülözhetetlen a munkatársak vállalat iránti elkötelezettsége, amelynek növelését a HR csapat egyik jelenlegi fő feladatának tartja.
Szabadidejében nem mindennapi kedvtelésnek hódol: pálinkagyűjtő szenvedélye híres nemcsak a vállalaton belül, de a környéken is, melynek eredményét a számos kerti és vadgyümölcsből általa előkészített és főzetett pálinkát egy-egy társaság által szervezett Családi Napon a kollégák is szívesen kóstolgatják.
Következetes és határozott tárgyalópartner, amely azonban közvetlenséggel, nyíltsággal, emberközpontú szemlélettel valamint jó humorérzékkel párosul. Ennek eredményeként egy-egy fajsúlyosabb témában akár az érdekképviseletekkel, akár a munkavállalókkal folytatott tárgyalás is oldottá, jó hangulatúvá válik, így legtöbbször mindkét tárgyaló fél elégedetten áll fel a tárgyalóasztaltól. Bármilyen probléma megbeszélésére az ajtaja mindig nyitva áll a munkavállalók előtt.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk
- A legmagasabbra jutó magyar üzleti vezető: íme Kapitány István karrierje 3 hete
- A legjobb tanulók viszik a legtöbbre? A kutatások mást mutatnak 4 hete
- A néma fluktuáció ára: Miért az asszertivitás a 2026-os év legfontosabb HR-stratégiai befektetése? 4 hete
- Elhunyt Tarr Béla – egy rendkívüli alkotói pálya véget ért 1 hónapja
- Felmérés: világszerte minden ötödik ember munkahelyet váltana egy éven belül 1 hónapja
- 10 tipp sikeres karrier és vállalkozás építéséhez 1 hónapja
- Hogyan élhet túl a tanulás kultúrája egy rövid távra hangolt világban? 2 hónapja
- Árnyalt jövőkép a magyar cégeknél: kiderült, mitől tartanak leginkább 3 hónapja
- Nincs megállás – hogyan fejlesszük a szervezetünket, hogy jövőálló legyen? 3 hónapja
- Felmérés: ilyen munkahelyen akarnak dolgozni a magyarok 3 hónapja
- Nem az anyaság tör meg egy karriert – hanem a rendszer, amely nem segít visszatérni 3 hónapja



Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig