16 cikk a(z) ICF címkével:

Több mint 120 millió forint értékű adományozás a civil szervezeteknek és egyetemi hallgatóknak

6 hónapja Az elmúlt hét évben több mint 120 millió forint értékű támogatásban részesültek hazai civil szervezetek és egyetemek a legnagyobb coach szakmai világszervezet, a Nemzetközi Coachszövetség (ICF) Magyar Tagozatának CSR Jószolgálati programjai jóvoltából. Eddig összesen 174 civil szervezet, 272 egyetemi hallgató, valamint 90 volt Malév dolgozó kapott ingyenes professzionális coaching szolgáltatást közel 300 önkéntes coach felajánlásával. Teljes cikk...


A top menedzsment a szemléletváltás kulcsa

1 éve A partnerségen alapuló kapcsolat, a coaching kultúra elterjesztése nem csak a vállalatokon belül hanem az iskolákban, a közszférában is értéket jelent, hiszen párbeszédet indít el, és a másik iránti figyelmet közvetíti, hangsúlyozta az ICF-Hogan Budapesten tartott konferenciájára küldött üzenetében Colmon Eldridge, a nemzetközi coach szervezet elnökhelyettese. Ezek az értékek a munkaerőpiacon is egyre inkább igényként jelennek meg. A szervezetek esetében segítik a munkavállalók megtartását, jóllétüket a vállalatnál, melynek következtében pedig a cégek elérik a legfontosabb célt, a hasznot. Teljes cikk...


A jövő kihívása: az adatvezérelt szervezetfejlesztés

2 éve Az adatok és ezek elemzése, a belőlük levont következtetések egyre nagyobb szerepet játszanak a szervezetek életében, mert befolyásolják a céges kultúrát is. De mit jelent mindez a vállalatok jövője, az őket irányító vezetők szempontjából? Erről kérdeztük A szervezetfejlesztés és a coaching jövője ICF-Hogan budapesti konferenciájának egyik előadóját, Michael Siller coach, szervezetfejlesztőt. Teljes cikk...


Utódok? Tehetségek? Nemzedékek

2 éve Az utódlás, a tehetségek megtalálásának kérdését a generációváltás, a munkaerőhiány még inkább kiélezi, miközben a vállalatoknak és vezetőiknek folyamatos változásmenedezsment üzemmódban kell működniük. Cégvezetők, HR vezetők és coachok beszélgettek a sokak számára nagyon aktuális témáról az ICF HR Brand(em) konferencián. Teljes cikk...


A coach, aki megtanította Freddie Mercurynek a magyar népdalt

4 éve Az International Coach Federation (ICF) először indította útjára világkörüli programját, abból az alkalomból, hogy 20 éves lett az amerikai bázisú, coachokat tömörítő legnagyobb nemzetközi szervezet. A rendezvénysorozat címe ICF on Tour – Határokon átívelő coaching. Ez szó szerint értendő: az EMEA régióban több mint 30 országban közel 35 esemény kerül megrendezésre, amelyek célja, hogy bemutassák azt a professzionális, minőségi és minősített coachingot, amit az ICF akkreditált coachok képviselnek a világ szinte minden országában. A program előadásokból és ingyen elérhető webináriumokból épül fel, hogy minden érdeklődő személyes tapasztalatokat szerezzen a coachingról, és annak erejéről, értékeiről. A 3 hónapos turné Spanyolországban indult még szeptemberben, és november végén, Csehországban zárul. Budapesten november 4-én tartják meg az ICF rendezvényét. Itt fog előadni Ábri Judit, executive coach is, aki pályája elején még Freddie Mercuryt is „coacholta”. Ő tanította meg neki a Tavaszi szél című magyar népdal pár sorát. Teljes cikk...


Magyar elismerés a világ legnagyobb coach-szervezetében

4 éve A világ legnagyobb coach szervezete, az International Coach Federation (ICF) Ábri Juditot, egy magyar szakembert választott ki arra, hogy képviselje a közösséget világjáró körútján. Ábri Judit mások mellett „coacholta” már Freddie Mercuryt is, előadásában a vállalati kultúraváltoztatás eszközeiről fog beszélni. Teljes cikk...


Új elnöksége van a Nemzetközi Coach Szövetség magyar tagozatának

5 éve Megtartotta éves tisztújító ülését a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) Magyar Tagozata, melynek keretében új elnököt és elnökséget választottak a tagok. A szervezetet 2015-ben Bite Barbara, korábbi alelnök vezeti majd. Az ICF legfontosabb célkitűzése az idei évre is a coaching szolgáltatás kultúrájának erősítése. Teljes cikk...


Tanulás és harmónia. Új megközelítések a II. Coaching Campen

5 éve Coachtáborban járt a HR Blog szerzője, Filius Ágnes, aki újfajta dinamikákkal, merőben más résztvevői aktivitásokkal, és a tavalyihoz képest megújuló tartalommal találkozott. Teljes cikk...


Üzleti szemlélettel lehet ütőképesebb a hazai civil szféra

6 éve Jószolgálati Coaching Rapid Randit szervezett a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) Magyar Tagozata a MagNet Bankkal közösen. A március második felében megrendezett eseményen 18 civil szervezet 30 vezető munkatársa kapott összesen 19 millió forint értékű ingyenes coaching felajánlást, hogy hatékonyabban működhessenek. Teljes cikk...


Nem gyártanak többé gyógyszerhatóanyagot Tiszavasváriban

6 éve Megszüntette a gyógyszerhatóanyag-gyártást január elsején a tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyár, amelyet az indiai tulajdonban lévő ICN Magyarország Zrt. működtet - tette közzé a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város önkormányzata kedden a honlapján. Elbocsátásokról egyelőre nincs hír. Teljes cikk...


Az első Coaching Campen történt

6 éve A Coaching Camp ötlete a szakma oldaláról érkező, irányzatokon és iskolákon átnyúló kezdeményezés volt. A szervezők üzeneteket kaptak sokféle coaching tevékenységet végző, kitűnő szakembertől arról, hogy szeretnének megmutatkozni a többiek előtt. Akik pedig coachcsá akarnának válni, azok számára útmutatót akarnának adni, illetve a coaching szemlélettel működő vezetőkhöz is szólni szeretnének. Mindez - a visszajelzésekből következtetve - teljesült, és még ennél sokkal több is megvalósult. Egy idehaza még fiatal szakma kezdte el magát demokratikus módszerekkel szabályozni. Bölcskei Mónika beszámolója. Teljes cikk...


Megalakult a magyarországi coach szövetség

6 éve Hat magyarországi coach szervezet megalapította a Magyarországi Coachszervezetek Szövetségét (MCSZ) - közölte a szövetség kedden. Teljes cikk...


Üzleti coachképzés indul az ELTE-n

6 éve Üzleti coachképzés indul az ELTE-n szeptemberben, a Magyarországon még újnak számító szakmát, illetve a coach szemléletű vezetői gyakorlatot és életvitelt megismertető képzés programjáról május 28-án tartanak bemutató előadást Budapesten - írják a szervezők. Teljes cikk...


Megválasztotta 2013. évi elnökségét az ICF Magyar Tagozata

7 éve 2012. december 3-án tartotta közgyűlését az ICF Magyar Tagozata. A tagok elfogadták az elnökség beszámolóját az idei eredményekről és támogatták a jövő évre vonatkozó elképzeléseket. A közgyűlés megválasztotta a 2013. évi elnökséget, melynek tagjai Segal Péter elnök, Kalamár Beáta alelnök (egyben 2014. évre megválasztott elnök), Bite Barbara titkár/kincstárnok, valamint Cservenyák Tamás, aki leköszönt elnökként támogatja a testület munkáját. Teljes cikk...


Nemzetközi elismerés a hazai coaching szakma számára

7 éve A Nemzetközi Coach Szövetség 2012-ben kiosztott díjaiból kettőt is Magyarország érdemelt ki. A volt MALÉV dolgozók számára szervezett nagyszabású karrier-coaching projektért a szervezet "Törődöm" (I Care For) díját kapta. Vezetői és személyes elismerésként pedig Hegedűs Dóra elnökségi tag kapta a nemzetközi Elnök Díját (President’s Award). Teljes cikk...


Megválasztotta 2012-es elnökségét az ICF Magyar Tagozata

8 éve 2011. december 7-én tartotta éves közgyűlését az ICF Magyar Tagozata, melynek létszáma az év végére már meghaladta a 70 főt. A közgyűlés megválasztotta a 2012. év elnökségét - olvasható az ICF Coach Klub blogbejegyzésében. Teljes cikk...