kapubanner for mobile

Több mint 120 millió forint értékű adományozás a civil szervezeteknek és egyetemi hallgatóknak

Az elmúlt hét évben több mint 120 millió forint értékű támogatásban részesültek hazai civil szervezetek és egyetemek a legnagyobb coach szakmai világszervezet, a Nemzetközi Coachszövetség (ICF) Magyar Tagozatának CSR Jószolgálati programjai jóvoltából. Eddig összesen 174 civil szervezet, 272 egyetemi hallgató, valamint 90 volt Malév dolgozó kapott ingyenes professzionális coaching szolgáltatást közel 300 önkéntes coach felajánlásával.

Magyarországon egyedülálló kezdeményezésbe fogott az ICF Magyar Tagozatának CSR Jószolgálati csapata, hogy a coaching módszertant, amelynek célja: a fejlődés, siker és versenyképesség növelése, olyan civil szervezeteknek is eljuttassák, akik más módon nem juthatnak hozzá ehhez a fejlesztési formához. A népszerű kezdeményezésnek köszönhetően 2019-re nemcsak a civil szervezetek, hanem a további célcsoport száma is bővült, hiszen 2016-ban a Semmelweis Egyetem végzős hallgatóival (SE), idén pedig a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) végzős hallgatóival is növekedett azoknak az aránya, akik ingyenes coachingban vettek részt.

Hogy mi a coaching, időről időre tisztáznunk kell, hatékonysága főleg a multinacionális vállalatok körében már nem kérdés. 2012-ben a Malév csődje kapcsán a világ legnagyobb coachszervezete az ICF Magyar Tagozatának coachai megmutatták, a coaching egyéni és csoportos formában tud segíteni a bajba jutott cégek vezetőinek, munkatársainak is az új irányok, lehetőségek meghatározásában. Célunk a jövőben, olyan startup projektek, nonprofit szervezetek, egyetemek támogatása, akik nyitottak a coaching kipróbálására, időt, energiát fektetnek a közös munkába, és van céljuk, amiben mi az ICF Magyar Tagozatának közössége
segíthet. A támogatásunkat azoknak a cégeknek, szervezeteknek, illetve felsőoktatási intézményeknek szeretnénk felajánlani, akik a piacon magas ár-értékkel bíró coaching szolgáltatást jelenleg nem tudnák megfizetni - mondta Séra Attila PCC, az ICF Magyar Tagozat CSR Jószolgálati program igazgatója.

Az ICF Magyar Tagozatának jószolgálati programjait évente több alkalommal rendezik meg, ahol minden évben más-más fontos téma áll a fókuszban. A rendezvények segítségével az ICF tagsággal rendelkező coachok, illetve az ICF által akkreditált képzésen résztvevő coachok önkéntes alapon vállalnak egy-egy 5 alkalmas pro bono coaching folyamatot. Ebben úgy választják ki őket, hogy 3 perces villám ismerkedés után a megjelölt preferencialista által párosítják össze a coachokat az ügyfelekkel.

Eddig többek között olyan szervezetek vették igénybe a coaching által nyújtott segítséget, mint a Magyar Szervátültetettek Szövetsége, az SOS Gyermekfalvak, a Down Egyesület, az Országos Mentőszolgálat, az UNICEF Magyar Bizottsága, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, a United Way Magyarországi Szervezete, a Heim Pál Gyermekkórház alapítványai, a Magyar Hospice Alapítvány, az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, valamint a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány is.

A coaching egyedi szolgáltatás, az ügyféllel való partneri együttműködés, olyan gondolatébresztő és kreatív folyamat, amely arra inspirálja az ügyfelet, hogy a legtöbbet hozza ki önmagából személyes és szakmai szempontból is. Akik coaching folyamatban vesznek részt, megtapasztalhatják, hogy másképp látják majd személyes kihívásaikat és lehetőségeiket, megerősödik gondolkodásuk és döntéshozó képességük, fejlődik személyes hatékonyságuk, nő az önbizalmuk, és közelebb kerülnek munkájuk és életszerepük beteljesítéséhez.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hét pályakezdő fiatal nő munkaerőpiaci indulását segíti a Waberer’s

A kezdeményezés célja, hogy a diploma mellé ne csupán elismerés, hanem valódi indulási esély is társuljon. Teljes cikk

Ha nincs nő a vezetésben, az üzlet bánja – mutatjuk a legfrissebb adatokat

A nemek közötti egyenlőség ma már nem reputációs kérdés, hanem üzleti teljesítményt befolyásoló tényező. A friss Grant Thornton Women in... Teljes cikk

Van, akinek a munkahely az egyetlen biztonságos hely – így segít a Tesco

Magyarországon a nők 43,8 százaléka élt már át kapcsolaton belül erőszakot, a Tesco munkavállalóinak pedig 17 százaléka. Sokak számára a... Teljes cikk