kapubanner for mobile
Szegedi Juli
Szerző: Szegedi Juli
Megjelent: 8 éve

A coach, aki megtanította Freddie Mercurynek a magyar népdalt

Az International Coach Federation (ICF) először indította útjára világkörüli programját, abból az alkalomból, hogy 20 éves lett az amerikai bázisú, coachokat tömörítő legnagyobb nemzetközi szervezet. A rendezvénysorozat címe ICF on Tour – Határokon átívelő coaching. Ez szó szerint értendő: az EMEA régióban több mint 30 országban közel 35 esemény kerül megrendezésre, amelyek célja, hogy bemutassák azt a professzionális, minőségi és minősített coachingot, amit az ICF akkreditált coachok képviselnek a világ szinte minden országában. A program előadásokból és ingyen elérhető webináriumokból épül fel, hogy minden érdeklődő személyes tapasztalatokat szerezzen a coachingról, és annak erejéről, értékeiről. A 3 hónapos turné Spanyolországban indult még szeptemberben, és november végén, Csehországban zárul. Budapesten november 4-én tartják meg az ICF rendezvényét. Itt fog előadni Ábri Judit, executive coach is, aki pályája elején még Freddie Mercuryt is „coacholta”. Ő tanította meg neki a Tavaszi szél című magyar népdal pár sorát.

„Az ICF pályázatot írt ki előadók számára előre megadott coaching témakörökben. Egy nagyon részletes, videókkal megtámogatott pályázatot kellett angolul beadni, amiről kint az ICF központban összeállt szakértői csapat döntött – ők fogadták el a pályázatomat” – mondja a magyar résztvevő Ábri Judit, executive coach. Fontos megjegyezni, hogy csak magasan akkreditált coachok pályázhattak (PCC, azaz Professional Certified Coachok és MCC, azaz Master Certified Coachok), hiszen a kiválasztott szakemberek a nemzetközi ICF zászlaja alatt szerepelnek.

Ábri Judit
„Én a magyar ICF tagozat november 4-i rendezvényén adok elő, ami nagyon nagy öröm és megtiszteltetés a számomra. Az ICF előre megadta a témákat, melyek közül lehetett választani, én a coachszemléletű vezető működéséről fogok beszélni, mivel ez az a terület, amelyen nemcsak vállalati vezetőket képzek nagy hittel és szenvedéllyel, hanem Szabó Tamarával közösen könyvet is fordítottunk a témában. Mentorom, Julie Starr könyvét magyarul Coachszemlélettel a munkahelyen címmel adta ki a CHN Kiadó. Ez a könyv azokat a coach készségeket mutatja be, amik segítenek a vezetőnek, hogy elkötelezett, jól teljesítő csapatot építsen” – mondja Judit, aki úgy látja, itthon egyre jobban ismerik és egyre szélesebb körben elismerik a coachszakmát. „Talán pont ez vonz olyan embereket is a pályára, akik nem rendelkeznek képesítéssel. A népszerűség átka, hogy sok szerencselovag akar felszállni erre a hajóra” – mondja a szakember.

Nem mindenki nemzetközileg akkreditált coach, aki coachnak nevezi magát

Viszont az is igaz, hogy egyre többen végeznek el ilyen-olyan coachképzéseket, az idejük, az érdeklődésük – és valljuk be – a pénztárcájuk vastagsága függvényében. Ábri Judit szerint eljött az ideje, hogy minősítsék a képzéseket és a megbízók vegyék figyelembe a minősítési rendszert. Nagyon sokan kiegészítő foglalkozásként űzik a szakmát, ami teljesen elfogadható, már ha valóban nívós képzésben részesültek, és megfelelő képesítéssel rendelkeznek. „Engem különösen az érdekel, hol, és hogyan képzik tovább magukat a coachok” – mondja Ábri Judit, aki szerint tévedés azt hinni, hogy egy coachképzés – még ha a legjobb is - egész életen át ellát a legmagasabb szakmai tudással. „Nekünk, coachoknak példát kell mutatnunk ügyfeleink számára a folyamatos tanulásban (is). Ha a személyes fejlődésükben szeretnénk támogatni őket, akkor demonstrálnunk kell, hogy mi magunk is hiszünk a folyamatos tanulásban – és gyakoroljuk is magunkat benne. Jó hír, hogy sok coachot az állandó fejlődési igény a nemzetközi akkreditáció irányába visz, miáltal Magyarországon is már 100 fő körüli a nemzetközi akkreditációval bíró minősített coachok száma. Ez azt jelenti, hogy ez a gárda a külföldi, minősített kollégákhoz hasonló színvonalon coachol. Az ilyen coachoknak nincs okuk a szégyenre, kisebbrendűségi érzésre, hiszen semmivel sem rosszabbak, mint nyugati társaik. Kívánom, hogy kapják meg az esélyt a bizonyításra minél többen.”

Philippe Rosinski Judittal


Más jellegű kihívásokat okoz, hogy sokszor még a megrendelők sincsenek tisztában a coaching és a mentorálás közötti különbségekkel. Judit számtalanszor találkozott már olyan helyzetekkel, amikor a megrendelő vezetői tapasztalatot támaszt elvárásként a coach kiválasztásánál. „Feltételezem, hogy ezáltal azt kívánja, hogy a coach – vezetői múltjából merítve – szükség esetén okos tanácsokkal is ellássa az ügyfelét” – mondja Judit. Az igényt ő maga is érti, csakhogy a tanácsadás, a mentorálás nem coaching: ez egy másik szakma. Egészen biztos, hogy tanácsadók hada áll sorban, hogy segítsen az elakadt vezetőknek. Persze a tanácsadóknak sem árt képezni magukat, véli Judit: „Egy korábbi vezető – amennyiben nem képzi magát folyamatosan – csak a több évvel ezelőtti helyzetekből, tudásból kiindulva tud tanácsot adni, és eltérő kontextusokban, a sokféleképpen, de folyamatosan változó világban ezek a tanácsok néha dohosak, idejétmúltak, nem működnek. Mi coachok, főleg executive coachok, azzal dolgozunk, amit az ügyfél behoz: ő határozza meg a témát, az ő tudásából és motivációs szintjéről indulunk, majd a közös gondolkodást követően az ügyfélben születnek meg azok az új ötletek, elgondolások, amelyek megoldják az aktuális kihívásokat. Nem tagadom, egy business coaching folyamatban elvárható némi kompetenciafejlesztés – de még ebben a helyzetben is fontos, hogy coaching eszközöket alkalmazzunk.”

Közhelynek tűnhet, hogy az ügyfélnek el kell fogadnia, sőt tisztelnie kell a coachot (természetesen ez mindig kölcsönös!), de ehhez nem szükséges, hogy a coach maga is vezetői pályát járjon be. A kölcsönös bizalom sokféleképpen kialakulhat – sajnos, a téves, megalapozatlan megrendelői elvárások még mindig megnehezítik a profi és „tiszta” coaching hazai elterjedését.

A külföldi cégek még nem mindig bíznak a magyar coachokban

Ábri Judit szerint örömre ad okot, hogy a coaching külföldi terjedésével párhuzamosan számos multinacionális vállalat a leányvállalatok vezetőit is bevonja a vezetőfejlesztésbe, és anyanyelvi coachokat keresnek melléjük. Így ő már több nemzetközi projektbe is bekerült. „Biztos vagyok benne, hogy az ICF akkreditációm is hozzásegít ilyen lehetőségekhez, és persze a Coaching Határok Nélkül (CHN) rendezvénysorozat keretében megismert külföldi coach előadók is jó szívvel ajánlanak. Legutóbb Philippe Rosinski ajánlásának köszönhetően kerestek meg egy nemzetközi munkára.”

De nem minden fenékig tejfel. A szakember több negatív példát is tudna felsorolni, olyan helyzeteket, amikor úgy érezte, hogy még gyarmati sorban levő bennszülöttekként kezelik őket, magyar coachokat. „Egy Magyarországon működő nagy multi magyar felső vezetői szerettek volna a coach készségek terén fejlődni, coachszemléletű vezetőképzést megrendelni, de amikor engedélyt kértek az anyacégtől a tréning megszervezésére, inkább egy külföldi tréningcéget küldtek el hozzájuk. Holott a coach készségeket, mivel azok kommunikációs készségek, a legjobb az anyanyelven, tehát ez esetben magyarul begyakorolni” – mesélte negatív élményét Ábri Judit. Az idegen nyelven történő coacholás a coachnak is tanulási folyamat lehet. „Fontos szakmai fejlődést tesz lehetővé a számomra, hogy – angolnyelv-tudásomnak köszönhetően – nemzetközi projektekben vehetek részt, nemcsak itthon, de külföldön is. Ilyen helyzetekben nemcsak magyar, de külföldi vezetőket is coacholhatok. Példaként mondom, hogy most ősszel háromszor utazom Lengyelországba, mert egy nagy gyógyszeripari cég 500 vezetőjének nyújt coachingot, ennek kapcsán a magyar vezetőkön túl a varsói regionális központban az angol munkanyelven dolgozó, nemzetközi vezetői gárdából is kaptam ügyfeleket. Izgalmas dolog, nagy kihívás egy ilyen horderejű nemzetközi programban coachként dolgozni. Mindig jó fejlődni, tovább lépni új lehetőségek útján megméretni magam” – mondja a szakember.

Egy dal születése

Amikor Freddie Mercury-val, a Queen együttes énekesével, nagyon fiatalon, tolmácsként 1986-ban dolgoztam, egy fontos alap coachkészség már akkor is megvolt bennem: tudtam biztatatást adni. Akármilyen érthetetlennek tűnt első nekifutásra Mercury számára a Tavaszi szél kezdetű népdal szövegének kiejtése, csak dicsértem és biztattam, és gyakoroltam vele rendületlenül. Hitem, hogy lesz ebből valami, tudom, hogy segített neki sikerrel végigvinni ezt az akkor még teljesen újszerű kezdeményezést: magyar dalok világhíres zenészek szájából. Már ez is coaching volt ott és akkor.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mindenki coach, aki coachol? - avagy a life coaching sötét oldala

2019 és 2022 között 54 százalékkal nőtt a life coachok száma, így ez az egyik leggyorsabban növekvő szakma az Egyesült Államokban. Népszerűsége... Teljes cikk

Milyen az igazi emberközpontú munkahely?

Bár sok cég vallja magáról, hogy emberközpontú, legyen szó, akár az ügyfelekről vagy a munkavállalókról, és valószínűleg bizonyos folyamataik... Teljes cikk

Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene?

Hogyan vált a fiatalkori céltalanság társadalmi jelenséggé és mit tehetünk ellene? Mennyiben hibás a közösségi média? Ez az cikk segíthet a... Teljes cikk