Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 2 éve

Öt kiemelkedő trend a bérszámfejtésben

Ismét a NEXON vezeti a Budapest Business Journal (BBJ) iparági toplistáját, amely a kiszervezett bérszámfejtésből származó bevételek alapján rangsorolja az outsourcinggal foglalkozó cégeket. A cég a koronavírus-járvány alatt is növekedni tudott. Ebben nagy szerepe van annak, hogy megoldásai jelentős mértékben támogatják a digitális létet – mondta Laczkó Erzsébet, a vállalat outsource-szolgáltatások igazgatója.

bérszámfejtés-
images

A cég kiszervezett bérszámfejtésből származó árbevétele 2,03 milliárd forint volt 2020-ban, ami a 2019-es évhez képest 7%-os bővülést jelentett, vagyis a vállalat a COVID19 járvány okozta digitalizációs hullám egyik nyertesének tekinthető. Ugyanakkor ez nem működhetne, ha a másik oldal, vagyis az ügyfelek, a HR vezetők nem lennének nyitottak erre a változásra, hangsúlyozta Laczkó Erzsébet. A rugalmas szemlélet minden szempontból kulcsfontosságú, hiszen a gazdasági és a jogszabályi környezet is igen dinamikusan változik, amelyet naprakészen lekövetni a szolgáltató és az ügyfél oldaláról is kihívást jelent. A 2021-es év pedig a 2020-ashoz hasonlóan jól alakult az igazgató tájékoztatása szerint. (A közölt adatokból is kiderül, hogy a 2021-es első félév már hozta az előző évi árbevétel felét.)

Trendek

1. Elektronikus nyomtatványok és bérjegyzék

Az elektronikus aláírással ellátott M30-as nyomtatvány és az elektronikus munkabérjegyzék felhasználása megduplázódott, valamint a HR outsourcing iránti igény is egyre erősödik, ez egyértelműen érzékelhető a piacon – mondta a szakember a jelenlegi tendenciákról. Ez utóbbi új kihívásokat is jelent kommunikációs szempontból, ugyanakkor a NEXON esetében komoly előny, hogy saját kommunikációs felülettel rendelkezik, ami GDPR tekintetében minden előírásnak megfelel, így ez a HR-megoldásokra érkező igények esetén is felhasználható.  Az elektronikus aláírás óriási előnyt jelent mind az ügyfél, mind a szolgáltatói oldalon. Egy több ezer fős vállalatnál is néhány óra alatt publikálni lehet a cégszerűen aláírt nyomtatványokat az adatbiztonság maximális betartásával. Eddig ez több napos, monoton munkát jelentett. 

2. Cafeteria

A cafeteria pedig egyértelműen nem halott – jegyezte meg az igazgató -, hiába temettük el öt éve, a SZÉP Kártya egyre táguló felhasználhatósága és kedvező adózása olyan cégek számára is vonzóvá tette, amelyek korábban nem adtak cafeteriát. Így van, ahol csak a SZÉP Kártyára épülve, de legalább működtetnek cafeteria rendszert.  

3. Munkaidőkeret

Szintén a járvány következtében megváltozott a munkaidő-tervezés.  Az utóbbi időben a gyártó vállalatok körében egyre nagyobb gondokat okozó alapanyaghiány miatt, sok cég vezetett be munkaidőkeretet. Míg korábban a négyhónapos munkaidőkeret is ritkaságszámba ment, addig ma már egyre többen gondolkodnak akár egy- illetve kétéves munkaidőkeretben is. Mindezt pedig adminisztrációban és a bérszámfejtésben is le kell követni, különös tekintettel a nagylétszámú vállalatokra. Ehhez segítséget nyújt a munkarendtervező megoldás, ami figyeli a szükséges és rendelkezésre álló munkaerőt, valamint a jogszabályi előírások betartását is.

Laczkó Erzsébet-

Laczkó Erzsébet

4. KKV-s igények

Laczkó Erzsébet egy másik tendenciát is megemlített: egyre jellemzőbb, hogy kisebb cégek szervezik ki a bérszámfejtésüket, mert nem tudnak megbirkózni a gyakori jogszabályi változásokkal. Azt érzékelik, hogy az ügyfeleknek egyre intenzívebb kommunikációra, tájékoztatásra van szüksége. A sok változást mennyiségi szempontból is nagyon nehéz lekövetni, illetve sok félreértés származik az először csak kiszivárgó információk és a végleges szabályok gyakori különbözőségéből is. Ilyen például a 25 év alattiakra vonatkozó adókedvezmény, amely a közvélekedéssel ellentétben csak a 433.700 forintos, adómentes összeghatárig jár, az afölötti jövedelmek továbbra is adókötelesek. Ennek kapcsán például sok a megalapozatlan reklamáció. 

Így gyakran az ilyesfajta pontos informálást is a kiszervezett bérszámfejtőnek kell magára vállalnia, amihez a jogszabályok alapos és napra kész ismerete kell, azon túl, hogy komoly kommunikációs feladat. 

5. Az önkiszolgáló mobilalkalmazások hódítanak

Az applikációkra, így a HR-adminisztrációs ügyek egyszerű, papírmentes intézésére, egyre nagyobb az igény és egyre elterjedtebb a használatuk. Már mobil eszközökön is lehetőség van az e-bérjegyzékek elérésére, beosztás- és távolléttervezésre, otthoni munkavégzés igénylésére, elbírálására, jelenléti ívek vezetésére, láttamozására, vagy a személyes adatok módosítására. Ezeket az önkiszolgáló megoldásokat az outsourcing szolgáltatást igénybe vevő cégek munkavállalói is biztonságosan tudják használni a NEXON felhőszolgáltatásában.  A cég outsourcing üzletága 500 vállalattal és ezen keresztül mintegy 80 ezer munkavállalóval van kapcsolatban. Így a részükről érkező igényeket, javaslatokat nem egyszer beépítik folyamataikba. Ez az együttgondolkodás, fejlesztés pedig mindkét oldal javára szolgál. 

A HR informatikai támogatására is egyre nagyobb igény mutatkozik, hogy a folyamatok minél egyszerűbben tudjanak működni, akár a munkavállalók aktív közreműködésével, illetve, hogy egyre jobban meg tudjanak felelni a hibrid munkavégzés által teremtett igényeknek. Például a HR-folyamatok, feladatok könnyebben irányíthatók, átadhatók és követhetők legyenek,  az adatokból pedig minél egyszerűbben lehessen elemzéseket, riportokat készíteni. 

2022-es várakozások

Mindez már része a 2022-es fejlesztéseknek is. Laczkó Erzsébet szerint az elektronikus folyamatok tovább bővülnek idén is, a NEXON folytatja a számfejtéssel és a HR outsourcinggal kapcsolatos új termékeinek fejlesztését, a szolgáltatásokat támogató eszközök is egyre nagyobb szerepet kapnak. IIyen például a HR-folyamatokat irányító workflow megoldás.  A cég tavaly nyitotta meg irodáját Debrecenben, amelynek még nem teljes a létszáma, így ott további bővülés várható, és Veszprémben is kinőtték az irodát, így ott a teret kell tovább bővíteni. A szakember jónéhány jogszabály változásával számol idén is, ami nyáron is fog munkát adni a bérszámfejtőknek. Kiemelte, hogy az egészség megőrzése mellet a legfontosabb, hogy folyamatos megújulással tartani tudják a színvonalat. A régi irodai élet, mint mondta, nem fog visszatéri, az ügyfelek körében is marad sok helyen a home office vagy a hibrid működés, ezen igények kiszolgálására kell ezért berendezkedni, hogy a rendszerek a világ bármely pontjáról elérhetők és működtethetők legyenek. 

A legnagyobb bérszámfejtéssel foglalkozó cégek a Budapest Business Journal 2021-es listáján. (A cégek nevére kattintva további információkat talál.)

 

Rangsor Cég neve Kiszervezett bérszámfejtésből származó nettó árbevétel 2020-ban (M Ft) Kiszervezett bérszámfejtésből származó nettó árbevétel 2021 első félévében (M Ft)
1. NEXON Vállalkozási és Kereskedelmi Kft.2,034 (M Ft.)1,000 (M Ft.)
2. TMF Magyarország Kft.1,32 (M Ft.)711 (M Ft.)
3. Process Solutions Kft.797 (M Ft.)417 (M Ft.)
4. Prohumán 2004 Munkaerő Szolgáltató és Tanácsadó Kft.496 (M Ft.)238 (M Ft.)
5. MemoLuX Kft.488 (M Ft.)214 (M Ft.)
6. WHC Payroll Kft.440 (M Ft.)241 (M Ft.)
7. Pannonjob Humán Szolgáltató és Tanácsadó Kft.345 (M Ft.)164 (M Ft.)
8. ITL Group Kft.308 (M Ft.)224 (M Ft.)
9. HR-FACE Számviteli és Humán Szolgáltató Kft.296 (M Ft.)190 (M Ft.)
10. RSM Hungary277 (M Ft.)174 (M Ft.)
11. Econoserve Gazdasági Tanácsadó Kft.218 (M Ft.)116 (M Ft.)
12. Bergmann Könyvelő Iroda Pénzügyi Szolgáltató Kft.208 (M Ft.)
13. ACCACE Hungary Outsourcing Kft.180 (M Ft.)100 (M Ft.)
14. Molnár és Bányai Kft.178 (M Ft.)101 (M Ft.)
15. BPION Services Kft.128 (M Ft.)99 (M Ft.)
16. VGD Hungary Kft.91 (M Ft.)55 (M Ft.)
17. Béradmin Kft.82 (M Ft.)41 (M Ft.)
18. HyperCortex Zrt.51 (M Ft.)40 (M Ft.)
19. Perscriptor Könyvelőiroda Kft.25 (M Ft.)15 (M Ft.)
20. Caldera Számviteli, Pénzügyi és Tanácsadó Kft.16 (M Ft.)9 (M Ft.)
21. HRCV Személyzeti Szolgáltató Kft.11 (M Ft.)9 (M Ft.)
22. Balance Adó- és Ügyviteli Kft.
23. Consider Könyvelő Iroda Kft.
24. Edutax Kft.
25. Trenkwalder Outsourcing Kft.
26. BPO-TAX Kft.
27. Audit-Labtech Könyvelőiroda Kft.

 

A Budapest Business Journal iparági listái (Book of Lists) és összes kiadványa a www.bbj.hu/shop oldalon vásárolható meg.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnagyobb flottakezelők?

Tavaly májusban érkezett a hír, hogy a piac második helyezettje - az ALD Automotive - felvásárolta a piacvezető Leaseplant. A Budapest Business Journal... Teljes cikk

Itt a legnagyobb diákmunka-közvetítők listája

Nem igazán van változás a legnagyobb iskolaszövetkezetek rangsorában. Továbbra is a Meló-Diák az első, a Prodiák és a Fürge Diák, ahogy tavaly is,... Teljes cikk

Három cég a milliárdos bevételi sávban - változatlan a sorrend az élen a kiszervezett HR és bérszámfejtési szolgáltatásokkal foglalkozó legnagyobb cégek körében

Ismét első helyen a NEXON, magasan vezeti a Budapest Business Journal (BBJ) HR Outsourcing és bérszámfejtő cégekkel foglalkozó listáját.... Teljes cikk