kapubanner for mobile

850-nél is több szaktanár hiányzik

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke 856 meghirdetett szaktanári állást talált a kifejezetten a közszférának szóló álláskereső oldalon - számolt be róla az ATV.

Mendrey László az ATV műsorában elmondta jóval több tanár hiányzik, mint amit Balogh Zoltán elismer. Egy konkrét esetet is elmesélt, ahol egy budapesti iskola diákja, azért ment át év közben másik intézményben, mert tanévkezdés óta 3 olyan fizika órája volt, amit szaktanár tartott. „Lehet a számokkal játszani, de nem érdemes, mert a gyerekek sorsával játszanak” - nyilatkozta a műsorban.

Mendrey szerint nem oldaná meg a problémát a nyugdíjas pedagógusok újra foglalkoztatása sem, ráadásul nekik sem érné meg, mert kevesebb lenne a fizetésük, de ugyanolyan nagy a teher. Lehetővé kell tenni azok számára, akik nyugdíj mellett tanítanának, de közalkalmazotti jogviszonyban, és a nyugdíj megtartása mellett.

460 milliárdos uniós támogatást jó lehetőségnek tartja, de azt okosan kellene felhasználni. Szerinte többet kellene költeni tankönyvfejlesztésre, tananyagfejlesztésre, okos eszközökre, okos táblákra, az eszközök karbantartására, hozzáértő informatikusokra, az oktatás átszervezésére.

Fotó Pixabay
atv.hu


  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t

Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk

AI ide vagy oda: itt az igazi álláspiac

Március 4-én nyitotta meg kapuit a budapesti BOK Csarnokban Jobverse Állásbörze, és ma estig látogatható. Több ezer álláskereső, mintegy száz... Teljes cikk

Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely

Havi közel 6 800 eurós kezdőfizetéssel és hosszú távú, stabil karrierrel hirdetett meg új felvételi pályázatot az uniós intézményrendszer. A... Teljes cikk