Megjelent: 8 éve

A főnöknő ma szül, de holnap bent lesz!

Kristóf Györgyi interim szakértő véleménye egy örökzöld témában.

Mivel 20 éves személyes tapasztalatom is van, azt gondolom, hogy ez egy nehéz, de mindenképp egyedi válaszokat, megoldásokat igénylő kérdés.

Minden ember, így minden anyuka különböző, nincsenek itt sem konzervmegoldások, és a legfontosabb egy gyermeknek, bármekkora legyen: újszülött, kamasz, de akár fiatal felnőtt is, hogy az anyukája jól érezze magát a bőrében és rugalmasan rendelkezésre álljon, amikor szükség van rá, tehát annyi különböző jó megoldás van, amennyi anyuka.

Marissa Mayer valószínűleg úgy fog járni, mint a viccbéli nyuszika, akit akkor is elnáspángol a róka meg a farkas, ha van rajta sapka, és akkor is, ha nincs.

A Yahoo negyvenéves vezérigazgatója ugyanis nemrég jelentette be: hároméves kisfiának decemberben két testvére is születik, karácsonyra ikrek érkeznek a családba.

Hozzátette: a szülés után csak néhány hetet tölt távol munkahelyétől. Emiatt lángoltak fel a viták: csak a befektetők megnyugtatása a lényeges szempont?

Honnan veszik majd a bátorságot Mayer kolléganői, hogy éljenek az éppen Mayer által kiharcolt 16 hetes szülési szabadsággal, ami jóval felülmúlja az USA-ban szokásos 6-8 hetes fizetett időszakot.

Mayer döntése nem jó vagy rossz, hanem a jelen helyzetről szól, amit adott esetben módjában áll megváltoztatni. Hiszen az ikercsecsemők ellátása nem piskótadolog: aki csinálta, tudja, hogy a kezdeti időszak 0-24-ben igényli a rendelkezésre állást. Akkor is, ha a mama vezérigazgató, kékgalléros gyári munkás vagy akár cukrász, háziasszony.

Nem kell a Yahoo vezérigazgatójának lenni ahhoz, hogy egy vezető beosztású nő hasonló döntésért kapjon hideget és meleget is a környezetétől. A "mikor mész már vissza dolgozni?", a "nem félsz, hogy megszűnik az állásod, találnak valakit helyetted" kérdések a skála egyik végéről harsognak, míg az ellentábor azt kiabálja: "ki lesz azzal a szegény gyerekkel?", "hát nem a család lenne a legfontosabb?".

Miközben az IT-szektor csúcsvállalatainak világából érkező híreken szörnyülködünk, megfeledkezünk arról, hogy nem is olyan régen a nők túlnyomó többségének néhány nap jutott a gyermekágyra, utána várta a munka dandárja. Otthon volt, gondoljuk naivan, pedig dehogy: a mezőn, az istállóban, a szőlőben, a szántón - és ha otthon is volt, dolgozni ment, két hét vagy nem sokkal hosszabb idő után, ahogy a szüret vagy az aratás kívánta. Ha nem így tett volna, éhen hal ő és a családja is.

Egy CEO nem egyedül menedzseli egy vállalat életét, mint ahogy egy édesanya sem egyedül gondoskodik gyermekeiről, munkaszervezés, logisztika és kommunikáció, mint ahogy ezt bármilyen más vezető is teszi. Valamint döntéseket is hoznak mindannyian, és joggal feltételezhetjük, hogy Marissa Mayer tud döntéseket hozni, illetve időben képes rá, hogy újratervezzen.

Mondják, hogy Napóleon keveset aludt, ébersége egyedülálló volt, munkabírása közvetlen környezetét is próbára tette. Kutuzov épp ellenkezőleg: egy anekdota szerint, amikor épp jóízű alvását tette szóvá valaki, azt válaszolta, hogy amikor alszik, akkor is bízik a vezérkarában. Nem mellékes adalék, hogy Kutuzov visszavonulásra kényszerítette Napóleont, de nem ez a lényeg: Marissa Mayernek is lesz lehetősége másokban bízni, segítséget kérni.

És nemcsak bébiszittertől vagy bejárónőtől, nemcsak azzal, hogy babaszobát rendez be az irodája mellett. Egy CEO munkakörét, feladatait is fel lehet osztani, kaphat, vállalhat plusz feladatokat a menedzsment, megtarthat operatív és stratégia feladatokat a nem teljes munkaidőben dolgozó CEO, és egy interim menedzser is támogathatja átmenetileg a CEO- t és a vállalatot. Az interim menedzsment intézménye évtizedek óta biztosítja, hogy hasonló helyzetekben nemcsak operatív, de stratégiai kérdésekben is segítséget kapjon az a vállalat, ahol átmenetileg vezetői kompetenciák támogatására van szükség. Egy felkészült és tapasztalt interim vezető hatalmas terheket vesz le a CEO válláról, miközben a cég működésén nem érzékelhető a hosszabb-rövidebb időszakot felölelő változás.

A huszonegyedik században a nők elképesztő szerepösszevonások terhe alatt próbálnak egyszerre megfelelni: a dolgozó nő, a tökéletes anya, a jó feleség és a patyolat tiszta otthonban tüsténkedő konyhatündér ideálképének. Az, hogy ez még eddig senkinek nem sikerült párhuzamosan, egy időpillanatban, talán éppen azt bizonyítja, hogy nem is kell.

Egy menedzser, akár férfi akár nő, nagyon fontos, hogy a "make or buy" - azaz csináld magad, vagy vedd meg a piacról - szabályt jól alkalmazza, egy ilyen helyzetben pedig még fontosabb."

Kristóf Györgyi nyilatkozata, 2015. szeptember

Hvg

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A generációváltás kérdése feszültséget generálhat a családi vállalkozásokban

Az Opten adatai szerint jelenleg mintegy 153 ezer családi vállalkozás működik Magyarországon, mely a hazai cégek mintegy 40 százaléka. A családi... Teljes cikk

Hogyan kell felkészíteni az új generációt a családi vállalkozás átvételére?

Minden családi vállalkozás életében eljön a pillanat, amikor az alapító generáció tagjai átadnák a stafétát a fiataloknak. De vajon mindkét fél... Teljes cikk

Ha hirtelen távozik az ügyvezető: ekkor lép be az interim CEO

Komoly vákuumot hagyhat egy cég életében, ha a topvezető hirtelen, rövid idő alatt távozik, akár saját elhatározásból, akár kényszerből.... Teljes cikk