Szerző: Szarka Dóra
Megjelent: 9 éve

A függőségeink a munkahelyünkre is elkísérnek

Tipikus irodaház előtti jelenet: cigi a dolgozók egyik, kávé a másik kezében – legyen tűző napsütés vagy mínusz tíz fok. A függőség alapvetően magánügy, mégis nagymértékben érinti a munkahelyet is, mivel függőségeink minden percben ott vannak velünk, akár a munkahelyünkön, akár otthon vagyunk. Az irodában ugyanolyan nikotin-, koffein-, internet-, stb. függők vagyunk, mint a magánéletben. Kell-e szankcionálni a függő dolgozót? Mi a rosszabb, ha elvonási tünetei vannak, ami miatt csökken a teljesítménye, vagy ha hagyjuk, hogy óránként kimenjen öt percre rágyújtani? Mit tehet a munkahely a függő kollégával? Hogyan tud neki segíteni? Dr. Zacher Gáborral, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Sürgősségi Betegellátó Centrumának osztályvezető főorvosával beszélgettünk a munkahelyen is megjelenő függőségekről.

- Gének vagy szociális minták – mi okozza a függőség kialakulását?

- A függőség egy belső értékrendet érintő átalakulás. A függőségre sosem látok rá teljes egészében, viszont kívülről más sokkal inkább észre tudja venni. A függőséget kiválthatja egy emléknyom, amit nem tudunk elfojtani, egy kellemes és jó dolog, amit még egyszer és még egyszer át szeretnénk élni. Nagyon fontosak a helyesen működő kontroll mechanizmusokok, ez felnőttkorra mindenkinél kialakul. A géneknek is szerepe van függőség esetében, hiszen az emberi genomnál megvannak azok a bázispárok, amelyek bizonyos kombinációban elhelyezkedve felelősek lehetnek a függőség kialakulásáért, de ez nem több mint 40-60 százalék. A szociális minta sokkal inkább meghatározó: mit lát otthon, mit tanul a saját kortárs csoportjától vagy a munkahelyén az ember.

- Mennyi függő dolgozó lehet a munkahelyeken?

- Szoktam mondani, hogy Magyarország a tízmillió függő országa. Munkahelyen ugyan vásárlásfüggőséggel elég ritkán lehet találkozni, de munkaalkoholizmus, számítógép-, mobiltelefon-, nikotin-, koffein-, csokoládé-, evés-, szex-, drog-, gyógyszer-, sorozatfüggőség ugyanúgy előfordulhatnak. Ezek mind olyan függőségek, amelyek a munkahelyen is színteret kaphatnak, hiszen attól, hogy az ember reggel belép a munkahelyére, nem fog megváltozni. Ma nyolcszázezer magyar alkoholista van. Ez nem csak az alsóbb osztályok privilégiuma, ebbe a számba a felsővezetők ugyanúgy beletartoznak. A fehérgallérosok között is sok olyan van, aki az irodájában kinyitja a szekrényt, és előveszi a viszkit. Aki otthon megiszik a fekete címkés Johnnie Walkerből naponta egy üveggel – mert anyagilag megteheti –, az ugyanolyan függő, mint aki az alkoholos italt aromával ízesítve fogyasztja. Érdekes például, hogy a kábítószer használat esetében jövedelem szempontjából két kiugró érték van: az ötvenezer forint alattiak és a háromszázezer forint feletti jövedelemmel rendelkezők kategóriája, ahol megugrik a kábítószer használat. A szexfüggőség ugyanúgy előfordulhat a munkahelyen, ott is megtalálják ennek a lehetőségét, a munkahely ebből a szempontból nem számít tabu helynek. Sorozatfüggőségnél ülök a gép előtt, úgy teszek, mintha dolgoznék, közben nézem a The Walking Deadet, vagy lógok a Facebookon, vagy számítógépes játékot játszok, és amikor közelítenek felém, csak egy gomb, és máris följöttek a grafikonok, amin aktuálisan dolgoznom kellene. Nem lehet azt mondani, hogy az ember nyolctól fél ötig normál dolgozó, fél öt után pedig egy multifüggő, edzésfüggő, vásárlásfüggő, evésfüggő, internetfüggő, mobiltelefonfüggő, facebookfüggő, játékfüggő valaki. Szóval nem tudjuk magunkat levetkőzni a munkahelyen, és nem tudunk változtatni a saját életünkön. És ugye függőségeink heti százhatvannyolc órában kísérnek bennünket, függetlenül attól, hogy bent ülünk a munkahelyen vagy otthon vagyunk.

- Melyek a leggyakoribb függőségek, melyek a munkahelyen is megjelennek?

- A dohányzás- és koffeinfüggőség. Nézzen meg egy irodaházat, ott állnak előtte az emberek: egyik kezükben kávé, a másikban cigaretta. Mínusz tíz fokban is kimennek, mert máshol nem lehet dohányozni. Kérdés, hogy ez mennyire veszélyes. Mennyiben befolyásolja a munkavégzést mondjuk az, hogy egy nikotin- és koffeinfüggő nem tud rágyújtani négy órán keresztül vagy éppen óránként kimegy és elszív egy cigit? Az rosszabb, ha elvonási tünete van és nem tud koncentrálni a munkájára. Ezért inkább menjen ki, és szívjon el öt perc alatt egy cigarettát, igyon meg egy kávét, akkor nyugodtan megy vissza az asztalához, és csinálja tovább a dolgát. Az elvonási tünetek feszültségérzést, idegességet, nyugtalanságot okoznak. Ugyan nem fog félmeztelenül rohangálni az irodában és késsel fenyegetőzni, de a fizikai elvonási tünetek nagyon hamar megjelennek. Persze ez nem lesz egy látványos, botrányt okozó viselkedési forma, csak éppen a munkateljesítménye csökken tőle.

- A munkaalkoholizmus a függőség egy különleges esete. Hogyan hat a munkavállalóra? Mennyire jellemző ma a teljesítménykényszer?

- A munkahelyen az egyik legérdekesebb függőség a munkaalkoholizmus, ami nem szól másról, mint egy klasszikus teljesítménykényszerről: meg kell csinálnom, el kell készítenem, le kell tennem az asztalra. Az ember teljesítőképessége nem végtelen, ugyanakkor az elvárás megvan, és ahogy fogy az ember energiája – mert nincs elég regenerációs időszaka, mert este kilencig bent ül, meg hazaviszi a munkát, meg éjszaka is dolgozik –, eljut egy olyan szintre, amikor egy egységnyi munkához sokkal több energia kell, majd még több energia. Nem tud a gondtól szabadulni, éjszaka is ez foglalkoztatja, rosszul alszik, alvászavarai lesznek, megjelenik számos pszichoszomatikus tünet, feszült lesz, végül sokkal rosszabbul fog teljesíteni. A következmény, hogy az illető más módon próbál lazítani. Tipikus példa, amikor a heti öt napot végigdolgozó fehérgalléros hétvégén kiereszti a gőzt, és mondjuk paréj részegre leissza magát, cuccozik, és így tovább. Hiszen neki is meg kell próbálnia regenerálódni. A klasszikus munkaalkoholizmus esetében ha valaki kívülről nem tud pozitív irányban beleszólni a folyamatba, akkor az esti alvászavarok miatt nyugtató függőségbe csúszhat bele az illető, alkoholhasználatba, esetleg egy-egy spangli elpattintásába. Gyakorlatilag egy tökéletesen szétesett élete lesz, ami egy elvárt klasszikus teljesítmény kényszerből adódik.

- Egy korábbi előadásában említette, hogy nemrég külföldön fehérgalléros munkavállalók körében a munkahét közepén csináltak egy vizsgálatot, ahol a vizeletteszt tizenöt százaléka pozitív lett THC-re, vagyis cannabis-ra. Magyarországon készülnek hasonló vizsgálatok?

- Ma a kábítószerrel kapcsolatos munkahelyi drogszűrések törvényileg nem biztosítottak, nem beszélve arról, hogy meddig számít valaki befolyásolhatónak kábítószer-használat után. Valaki végigdolgozza az öt napot, még sötétben is világít az irodája, pénteken elmegy buliba, elszív két spanglit. Ugye ha hétfőn csinálnának nála egy drogtesztet, akkor ez pozitív lenne. A kérdés az, hogy ő munkára alkalmas állapotban van-e vagy sem. Jogilag igen, hiszen már egyáltalán nem áll kábítószer hatása alatt, de mondjuk a vizeletből egy egyszerű marihuána fogyasztást követően egy hétig is kimutatható az anyag. Ami maga után vonhat büntető feljelentést, de ettől ő még nem alkalmatlan a munkavégzésre. Igazából a munkahelyi drogszűrések nagyon érdekesek, hiszen annak az esélye, hogy valaki betépve megy be a munkába, valljuk be őszintén, elég ritka – habár alkohol szempontjából azért lehet időnként ilyennel találkozni. A mai vizelet gyorstesztek a kábítószer palettának nyolc-tíz százalékát fedik le, a nyáltesztek ennek a palettának még kisebb százalékát ölelik fel. Az előbbiek viszonylag olcsón elvégezhetők. A klasszikus vér-vizeleti analitikai vizsgálat mintánként körülbelül nyolcvanezer forintba kerül. Tegyük fel, hogy van egy cég, ahol kétezer ember dolgozik. Ott milyen alapon szúrjam ki, kinél csináltassak drogtesztet? Nem beszélve arról, hogy megfelelő vizeletadó helyiség is szükséges a vizeletteszt elvégzéséhez – ez nem tudom, melyik cégnél adott ma. És mi van akkor, ha az illető vizeletéből kimutatható valamilyen anyag? Ha ez egy illegális szer, az automatikusan feljelentést von maga után. Akkor mi lesz a dolgozóval, kirúgják a munkahelyéről, vagy a dolgozó vállalja a törvényben biztosított elterelés lehetőségét, és a munkahelye megpróbálja őt segíteni? Ezek ma még nagyon kiforratlan gyakorlatok.

- Mikortól lehet függőségről beszélni és nem csak gyakori cselekedetekről?

- Ha a saját életemet nézem, akkor az én függőségeim teljesen normálisak, mert én belülről látom őket, aki ezt kívülről látja, annak ez esetenként patológiás. Ennek a megítélése nem egyszerű dolog, és nagyon nehéz objektíven szemlélni, mert attól függ, honnan nézzük. Ugye a függő oldaláról, aki maga nem veszi észre az addikciót, normálisnak hiszi magát, de kívülről nem az. Akár egy munkahelyi kapcsolatrendszerben is, kérdés hogy van-e az ember körül olyan valaki, akinek elfogadja a véleményét. Vannak olyanok, akik feszültségoldás miatt a munkahelyen is fogyasztanak alkoholt, és szólnak neki, hogy ez így nem lesz jó. Nem azért, mert ha lebukik, kirúgják a munkahelyéről, hanem mert látják, hogy belecsúszik ebbe a problémába. És ahelyett, hogy meghallaná a segítséget, a másik hibáját kezdi el sorolni.

- Hogyan ismerhető fel a függőség?

- A felismerés mindig a megismerésből adódik. Akkor ismerünk meg valakit, ha kommunikálunk vele. Kérdés, hogy mennyire van a munkatársak között valódi emberi kommunikáció. A függőségek csak akkor derülnek ki, ha valóban megismertük a másikat. Ha már a függőség annyira nyilvánvaló, hogy már a munkatársak is felfigyelnek rá, például észreveszik, hogy három óránként benyúl a táskájába és bevesz valamit, ami nem Tic-Tac cukorka, hanem nyugtatószer, akkor lehet, hogy már patológiás a függősége. Kérdés, vajon akarnak-e, mernek-e neki szólni, és a másik fél elfogadja-e a segítséget? Nyilvánvalóan titkolja, mert nem büszke rá. Az önéletrajzban természetesen nem szerepel a függőség, mert a magánügyeinket nem fogjuk kiteregetni a nyilvánosság elé.

- Mit lehet tenni a függő kollégával vagy főnökkel?

- A főnöknek ki mer szólni, hogy nem jó, ha naponta megiszik két üveg viszkit? Senki nem mondja meg neki, hogy alkalmatlan a munkára. Én azt gondolom, hogy ez az önismereten múlik, hogy merünk-e saját magunkkal szembenézni, merünk-e őszinték lenni magunkkal, felismerjük-e saját bajainkat. Az interneten sok függőséget vizsgáló teszt van, aminek kitöltésével kideríthetem, hogy szerencsejáték függő vagyok-e vagy gyógyszerfüggő, és így tovább. A függőség alapvetően magánügy. Amit a munkahely tehet ez ügyben, hogy elküldi önismereti tréningre a dolgozót, ami segíthet abban, hogy fölismerjem a saját bajaimat, és megpróbálhatok ezen változtatni.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk

Kitüntetett autóbusz-vezetők: 9 ezerszer kerülték meg a Földet baleset nélkül

Közel 460 munkavállaló teljesítményét jutalmazta idén a Volánbusz kitüntetéssel, illetve elismeréssel – közülük mintegy 300 autóbusz-vezető... Teljes cikk

TÉR típushibák, avagy mit ne kövessünk el

Jártamban-keltemben a minap, megkérdezték tőlem, hogy tudnék-e valami jótanáccsal szolgálni egy bevezetés előtt álló, egészen friss... Teljes cikk